Mogács Dániel: „Egy dolog tudni, hogy merre kell menni, és egy másik azon az úton járni”

Mogács Dániel pontosan tudja, hogy az improvizáció veszélyes műfaj, ezért éveken át tökéletesítette új műsora formátumát, hogy minden a helyére kerüljön és hatásos legyen.

A Bolondok hajója első évadának műsorvezetője és szereplője is vagy egyben. Szereted, ha a kezedben van az irányítás?

Igen szeretem, hatékonyabb vagyok egyedül abban az esetben, ha én találok ki valamit.

Mindig közel állt hozzád az improvizáció műfaja?

Igen, mindig szerettem improvizálni. Az elején, amikor a stand upos közönség nem érdeklődött még annyira az improvizáció műfajáért, próbáltuk kitalálni a legjobb koncepciót, különböző kísérleteket tettünk az előadásokra. A stand-upra vágyó nézők viszont féltek tőle. A többszemélyes előadások ezért nem voltak rentábilisak. Akkor becsempésztem az imprót az előadásaim végére, és ezek elég nagy sikerrel mentek. Tíz éve már egymagamban improvizálok. A tapasztalataim alapján csináltam egy olyan új műsort, amelyben ketten vagyunk. Ez egy más formátum, mint amit eddig láthattak a nézők.

Mennyi ideig kísérleteztél?

Vannak nagyon jól improvizáló, számomra nagyon kedves barátok, akikkel szeretek együtt dolgozni. Janklovics Petivel kezdtem, sokat segített, vele szenvedtük végig a formátum hibáit. Aztán jött Hevér Gabi is, ők ketten voltak a “kísérlet” első alanyai. Addig próbálkoztam, amíg meg nem született a végleges formátum, és utána már több művészt tudtam meghívni a műsorba. Az ötlet akkor működik, ha páros tagjai között jelen van a kémia.

Szaszák Zsolt: „A Jégvarázs az elmúlt 15 év leggrandiózusabb produkciója lesz”

Hevér Gábor és Janklovics Péter jó barátaim, velük már sokat dolgoztunk együtt, értjük egymást, de lesznek olyan vendégeim is, akikkel alig vagy egyáltalán nem tudtuk ezt kipróbálni a színházban. Velük emiatt sokkal “veszélyesebb” volt a játék, de mindenkire nagyon büszke vagyok, mert remekül helytálltak. Egy színházi két órából kellett egy kereskedelmi 45 percet összetenni, ami szintén okozott némi kihívást.

Milyen gyakran evezel veszélyes vizekre az előadásodban?

Színészként az improvizáció a kedvencem, mindig adódik valami izgalom, ami eltér a megszokottól. A „sima” előadások ismétlése kicsit untat, szükségem van az adrenalinra, az állandó premier érzésre – már gondolatától is rosszul vagyok, hogy egy színdarabot kellene játszanom öt vagy tíz éven keresztül. Imádom a játék minden formáját, közismert, hogy gamerkedem is, és a színjátékban is a játék érdekel a legjobban.

A műfaj egyik különlegessége, hogy egy Shakespeare darabot nem lehet improvizálni a színpadon, tehát mély tartalmat nem tudok átadni. Viszont annyi karaktert játszhatok, annyi érzelmet tudok átfuttatni egy-egy előadáson, és ezekre nem lehet felkészülni. Ott helyben kell, hogy mindez megszülessen, és ez nagyon inspirál. Ha már a színjátszásról, a konkrét betanult szerepekről beszélünk, akkor inkább a film felé megyek, mert azt egyszer kell csak megcsinálni, és utána lehet váltani a következő szerepre. Nincs monotonitás. Ettől függetlenül vannak jó színházi élményeim, de úgy összességében onnan inkább kikacsintgatok.

A tévés szereplésedre büszke vagy?

Régebben a nézők megbotránkoztatását olyan színházi elemként használtam, ami arra volt hivatott, hogy jobban kiemelje, jobban felhívja a figyelmet a mondanivalómra. A tévében ezt sokszor összesűrítették, összevágták, és néha előfordult, hogy 15 percnyi megbotránkoztatás került a műsorba mögöttes tartalom nélkül. Ez így érthetően kiverte a biztosítékot a tévénézőknél, az adott műsor sajnos torz képet mutatott, és inkább negatív irányba tolta a megítélésemet.

Amikor aztán valaki megnézett élőben, rendszerint megváltozott a véleménye rólam. Sokan jöttek oda hozzám előadás után, hogy eddig nem kedveltek, de most, hogy láttak élőben, pozitívan csalódtak. Most már figyelek arra, hogy a tévén keresztül is milyen arcomat mutatom, és hogyan vágják össze a műsoromat. Színházból jöttem, és ezek a nagy grimaszok azért születtek, hogy a hátsó sorokban is lássák, hogy mit csinálok. Az elején az operatőrök imádták ezeket az eltúlzott pofavágásokat és ráközelítettek a fejemre, ami érthetően nagyon sok volt egy tévénézőnek.

Az életben mi a legmeredekebb dolog, amit kipróbáltál?

A mountain bike elég veszélyes sportnak mondható, de abban otthon érzem magam, mert én irányítom a dolgokat. Lovagolni például nem szeretek, mert ott a lótól is függök, nem csak magamtől. Alapvetően tartok azoktól a szituációktól, ahol nem én vagyok a helyzet ura. Ha viszont nálam az irányítás, akkor feszegetem a határaimat.

Gulyás Michelle, Bolla Bendegúz és a PUMA sztori, amiről mindenki beszélni fog

Van két kisgyereked, a családod miatt lassítottál a sportban és a munkában?

A küzdősportokat a színház miatt befejeztem be. A család miatt igazából nem vettem vissza a munkából, mert ezzel tartom el őket.

Mi lenne a szakmád, ha nem színész vagy humoristaként dolgoznál?

Ha ezen a területen kívül kellene valamihez kezdenem, akkor kertész vagy az asztalos lennék. A természetben is nagyon szeretek járni, talán erdész is lehetnék.

Többször beszéltél róla, hogy számos életbölcsességet kaptál a szüleidtől. Te mit adsz át a gyerekeidnek?

Próbálom úgy nevelni őket, hogy a becsület legyen az első, illetve, hogy legyenek önazonosak. Mindig maradjanak meg önmaguk és ne torzuljanak mások hatására semmiképp. És ha csinálnak valami olyat, amivel a későbbiekben már nem tudnak azonosulni, akkor be kell vállalni, hogy hülyeség volt. A másik, hogy ne hazudjanak soha, ez egy fontos szabály, amit egyelőre be is tartanak, reméljük a továbbiakban is így lesz.

A szeretetelvű gondolkodást próbáljuk nekik megmutatni, a gyengébb megsegítését, bár nem mondhatom, hogy én élen járok ebben, de tudom, hogy ez a helyes út.

Molnár Andor: „A gasztronómia nekem nem csak az ízek élvezetét jelenti”

Miért nem jársz ebben az élen?

Hát azért, mert nehéz embernek tartom magam. Eléggé komolyan forgatom a Bibliát, és érzem, hogy az a helyes út, amit Jézus mond. De egy dolog tudni, hogy merre kell menni, egy másik dolog a helyes úton járni és eljutni arra a pontra, hogy elsajátítsuk a szeretetelvű gondolkodást. Konkrétan elég nehéz ezt kivitelezni, de próbálkozom vele. Nem mondhatnám, hogy egy szent ember vagyok.

Jó apa vagy, sok időt töltesz a gyerekeiddel?

Sokat dolgozom, sokkal többet szeretnék lenni a gyerekeimmel. Olyan nincs, hogy hetekig nem találkozunk, nem annyira durva helyzet. Ez egy lelki vívódás, már most érzem, hogy mennyi minden kimaradt az életemből, ami velük kapcsolatos.

Szeretnél ezen változtatni?

Gyakorlatilag egyelőre nem tudok. Annyi minden jár a fejemben, és annyi mindenbe belekezdtem, hogy nagyon nehéz lecsillapodni egy olyan állapotra, amikor az ember tényleg összpontosítani tud a gyerekeire, az úgynevezett koncentrált együttlétre. Viszont már iskolába járnak, tehát nem érnek rá akkor, amikor én, aztán fordítva. Nekem a hétvégéim foglaltak, nekik azok szabadok, úgyhogy elég necces. Jó lenne kiszakadni ebből a mókuskerékből egy kis időre.

Görög Zita: „Jó érzés, hogy tudtam egy ilyen fajsúlyos ügyben segíteni”

Olyan ez a szakma, hogy folyamatosan a víz felszínén kell maradni. Egy csomószor úgy érzem, mintha úsznék az árral szemben. Ezt a fajta munkát sajnos csak így lehet csinálni, nem lehet belőle visszavenni egyelőre. Ráadásul a stand-upnak nem is kommersz vonalát képviselem. Van, aki mindenkihez szól, én úgy érzem, hogy azokhoz jutok el jobban, akik magukon is szeretnek nevetni, nem csak másokon.

Nyaralni, pihenni voltatok?

Házfelújítás mellett a Bolondok hajóját állítottam össze, a vágási munkákkal meg az utómunkával foglalkozni kell. Az az igazi kikapcsolódás, amikor nem számít semmi, csak hanyatt dőlök, olyan időszak sajnos nem volt a nyáron.

Vágysz még valamire? Mi az, amiért hajtasz?

A békességre vágyom, azt hiszem. A gyerekekkel és a családdal egészségben, békességben együtt legyek. Nem igazán akarok ennél többet.