Innen tudta Molnár Nini, hogy Fucsovics Márton számára az igazi
Nemrég a nyilvánosság teljes kizárásával házasodott össze Fucsovics Márton teniszbajnok és Molnár Nini táskatervező. A pár két éve talált egymásra, az egymást iránt táplált érzelmeik pedig napról napra mélyülnek. Létezik-e szerelem első látásra? Honnan tudta Nini, hogy számára Márton az igazi? Erről is meséltek a GLAMOUR-nak adott exkluzív interjúban.
Ezeket láttad már?
Fucsovics Márton és Molnár Nini egymásra találása igazán mesébe illő. Már az első pillanatban érezték, ez egy nem mindennapi találkozás. A tervező már kapcsolatuk elején elkísérte kedvesét a versenyekre, ezek a közös élmények pedig csak erősítették az egymás iránti elköteleződést. „Sokszor hallani azt a klisét, hogy amikor megérkezik az igazi, azt az ember rögtön tudja. Korábban nem hittem benne, de most már tudom, hogy ez tényleg így van, én az első perctől éreztem." - árulta el Molnár Nini.
Együtt vészelték át a hullámvölgyeket
Természetesen a sportban mindig akadnak hullámvölgyek, de együtt, közösen ezeket is egyszerűbb volt átvészelniük. Fucsovics Márton és Molnár Nini is úgy vélik, ezek az időszakok nagyon sokat adtak hozzá kapcsolatukhoz. „Az, hogy együtt tapasztaltuk meg a sikereket és a nehezebb pillanatokat, közelebb hozott minket egymáshoz. Nem távolodtunk el egymástól, épp ellenkezőleg: még jobban összekovácsolódtunk. Valószínűleg más pároknál ezek az élmények hosszabb idő alatt történnek meg, nálunk viszont minden sokkal intenzívebben, sűrűbben zajlott. Azonnal felismertük, hogy minden helyzetben – jóban és rosszban is – számíthatunk egymásra."
trueA GLAMOUR digitális címlapinterjújában (amelyben a többi fotót is megnézheted róluk) a pár mesélt arról is, hogyan élik meg, ha elfoglaltságaik miatt egy ideig távol kell lenniük egymástól. A versenyek alatt is folyamatosan tartják a kapcsolatot, nagyon erős lelki kötelék van kettőjük között. „Úgy gondolom, nem feltétlenül szükséges a fizikai jelenlét ahhoz, hogy támogassuk egymást. Igyekszem minél több versenyen ott lenni, de ha ez nem lehetséges, akkor lelki szinten vagyunk jelen egymás számára." - mondta Nini.