Na ne! Már James Francót is nemi erőszakkal vádolják!

2018.január.13.

Rengeteg híresség csatlakozott az idei Golden Globe gála akciójához, és viselt feketét a vörös szőnyegen, hogy összefogással reagálhasson a 2017-es nemi erőszak botrányokra. A mozgalomban James Franco is részt vett, aki egy Time`s Up kitűzővel adta a világ tudtára, hogy ő is felszólal a szexuális bántalmazások ellen. Azonban úgy tűnik, rosszul tette.

Na ne! Már James Francót is nemi erőszakkal vádolják!
Fotó: Getty

A híresség akciójára rögtön erős visszhang érkezett az interneten, és öt felháborodott nő támadt a színészre, amiért korábban erőszakoskodott velük. A vádak elsősorban a Franco által alapított filmes iskola, a Studio 4 diákjaitól érkeztek. Az első lány azt állította, egy orálszexes jelentnél a színész eltávolította a nemiszerv-védő műanyagot tanítványairól, így valóban közösülés történt a kamera előtt. A lány azzal is megvádolta Francót, hogy feltöltötte Vimeora az iskola által készített szexjeleneteket, így több diák is látható rajtuk meztelenül, persze a beleegyezésük nélkül. A felháborodott Twittelőhöz végül még négy sorstársa csatlakozott, akik szintén arról számoltak be, hogy James kikezdett velük a közös munka során.

Láttad már? James Franco szíve foglalt, és azt is eláruljuk, ki ejtette rabul!

Franco már reagált is a vádakra: a színész nem ismeri el, hogy erőszak történt volna bármelyik esetben is, de sűrű elnézést kér diákjaitól, amennyiben bárki kellemetlenül érezte magát a forgatásokon.

"Figyeljetek, felelősséget vállalok azért, amit tettem. Muszáj így tennem, a saját érdekemben is. Amiket Twitteren posztoltak, egyáltalán nem pontos információk. Támogatom, hogy az emberek végre kiálljanak magukért, hiszen rengetegen hallgattak nagyon sokáig. Szóval nem szeretnék elhallgattatni senkit. Amennyiben rosszat tettem, helyrehozom. Muszáj helyrehoznom." - nyilatkozta a sztár

Ha szeretnénk kicsit a sorok mögé látni, megállapíthatjuk, hogy Franco nem tagadta egyértelműen a vádakat. Egyelőre homály fedi, pontosan mi történt a Studio 4 forgatásain, az azonban máris előrelépés, hogy a felek hajlandóak tárgyalni egymással. Remélhetőleg hamarosan még többet tudunk meg az ügyről.

Ez is érdekelhet

Filmek nagy csavarral - avagy a legváratlanabb csattanók a filmtörténelemben

Filmek nagy csavarral - avagy a legváratlanabb csattanók a filmtörténelemben

GLAMOUR Horoszkóp

A Nyilasoknak anyagi gondjaik lehetnek, a Bakok sikeresek lesznek vállalkozásukban - Napi horoszkóp: Május 17.

A Nyilasoknak anyagi gondjaik lehetnek, a Bakok sikeresek lesznek vállalkozásukban - Napi horoszkóp: Május 17.

Monitor

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod

9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod