Nagyon szomorú oka volt annak, hogy Ariana Grande és Pete Davidson miért nem vettek részt az Emmy-gálán

2018. szeptember 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Ariana Grande és Pete Davidson részére fenntartott hely üresen maradt a tegnapi Emmy-gálán. Egy héttel korábban a pár még úgy jelzett vissza, hogy részt vesz majd az eseményen, azonban mégis hiányoztak a tegnapi rendezvényről.

Az esemény előtt nem sokkal közölték Ariana emberei, hogy a lány nem lesz ott az eseményen. Grande csapata azt is elmondta, hogy az énekesnőnek időre van szüksége, hogy feldolgozza exe, Mac Miller halálát.

A lánynak Mac Miller nem csupán a szerelme volt 2 évig, hanem utána az egyik legjobb barátja is, így teljesen érthető, hogy nem tud az énekesnő 1-2 nap alatt túllépni ezen a szörnyű tragédián.

Ariana Grande örökbefogadott pasijával egy kisállatot, de nem olyat, mint gondolnád

Ariana Grande örökbefogadott pasijával egy kisállatot, de nem olyat, mint gondolnád

A lány jelenleg új zenén fog dolgozni mindenféle határidő nélkül, és megpróbál minél több időt eltölteni szeretteivel, ugyanis az énekesnőnek most csak erre van szüksége. Ariana Grande alapból nagyon nehéz időn megy keresztül, ugyanis tavaly az egyik koncertjén robbantottak, ahol 20 rajongója is meghalt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám