Náray Erika: „Ma már minden felkérésnél azt nézem, hogy találok-e benne örömöt”
Az Erkel Színház újraindulásával Náray Erika életében is új fejezet kezdődött: nemrég az ikonikus filmvígjátékból készült musicalben, az Apáca Show-ban zárdafőnökként lépett a színpadra.
Ezeket láttad már?
Náray Erika pályája ékes cáfolata annak a sztereotípiának, hogy egy bizonyos kor után elfogynak a női szerepek. Szinte ki sem látszik a feladatokból, pedig már nem vállal el mindent. Exkluzív interjúnkban karrierről, testről és lélekről beszélgettünk vele.
Az Erkellel együtt a te életedben is egy új időszámítás kezdődött: ismét van lehetőséged kifejezetten zenés előadásokban szerepelni. Milyen érzés?
Igazság szerint, amikor 2012-ben otthagytam az Operettszínházat, akkor egy kicsit otthagytam a musical énekesnői státuszomat is, és arra gondoltam, hogy én ezt már kimaxoltam, megvolt minden, amit szerettem volna. És ha őszinte akarok lenni, nem is gondoltam, hogy valaha visszakeveredek egy klasszikus értelemben vett zenés színházba, ami természetesen nagyon jó érzés.
Tudtam, hogy fogok még zenés darabot játszani, ez nem volt magam előtt sem titok, de el akartam picit távolodni ettől a dologtól, és elkezdtem magam építeni - a sorsom is a maga módján, mert egyre több prózai felkérés jött. Ráadásul azt szokták mondani, hogy ebben a korban elfogynak a szerepek, és hogy nehéz olyat találni, pláne a zenés műfajban, ami méltó feladat.
Hát erre te most abszolút rácáfolsz, mintha több munkád lenne, mint bármikor!
Igen, az én pályám erre tényleg rácáfol, mert ahogy kitettem a lábamat az Operettből, eljátszhattam a József Attila Színházban Miréna Lockot, ami egy abszolút főszerep a Cigánykerékben. Bekerültem nagyon sok prózai előadásba is: a Rózsavölgyi Szalonban, a Játékszínben, az Art Színtérben, aztán jött a Menopauza, ami picit visszalökött a zenés színház felé. Az egy nagyon izgalmas munkafolyamat volt, a felújított verzióját Bereczki Zoli rendezte, akivel fantasztikus volt együtt dolgozni.
Nagyon jó kollegális viszonyban voltunk már az Operettszínházban is, a Menopauza felújításánál pedig bizonyos szituációkban — természetesen nem hivatalosan —, de kicsit a rendezőasszisztense lehettem. A kezdetektől a végéig minden munkafolyamatból megpróbáltam kivenni a részemet, ami nagyon izgalmas dolog volt számomra.
Lovas Rozi: „Igyekszem a lehető legjobbnak lenni minden pillanatban”
Ez volt az első ilyen szakmai „kitekintésed”?
Tulajdonképpen igen. Ez volt az első olyan alkalom, amikor valaki ennyire számított rám, az én kreativitásomra és színházi agyamra. Nagyon élveztem, hogy együtt gondolkodtunk dalszövegekről, miközben próbáltam a szerepet is.
Szente Vajk pedig már az Erkel indulása előtt is számított rád, hiszen az első nagyszabású musicaljében, a Puskásban is szerepeltél.
Puskás anyja egy picurka szerep, de Vajk tudta, hogy mennyire rajongok a fociért, ráadásul az egy nyári előadás volt, és mi akkor már többször probáltunk összekeveredni különböző projektekben, de soha nem értem rá. A Puskás volt az első, és onnantól kezdve felpörögtek az események, mert a Covid környékén, amikor sokan voltak betegek, három előadásba is beugrottam. Aztán a sok beugrás után lett „rendes” szerepem, vagyis alanyi jogon is bekerültem egy darabba, és mindig jött egy következő is. Aztán egyszercsak jött az Erkel.
Bíztál abban, hogy Vajk hívni fog?
Éreztem, hogy ha lesz nekem való feladat, akkor Vajk számít majd rám, és így is lett. Elsőként egy csodálatos musical egyik női főszerepét játszhatom, ráadásul a számomra teljesen ikonikus Básti Juli váltójaként. Ha szabad ilyet mondani, én bizonyos értelemben rajta nőttem fel, ezerszer láttam színházban és filmben, nagyon megtisztelő volt, hogy egy szerepen osztozunk.
Lesz még új előadásod az évadban?
Igen, de erről többet egyelőre nem mondhatok.
Udvaros Dorottya: „Nem érzem azt, hogy a koromhoz képest ez már sok nekem”
Elég színes a szakmai életed, hol dolgozol még?
Az Erkel mellett játszom három előadásban a Játékszínben, kettőben az Art Szín térben, forgatok, és van egy sorozatom a MÜPÁ-ban, ahol művészekkel beszélgetek. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, mert tényleg színes a szakmai életem, és mert látom, hogy mennyire sok összetevős a mi pályánk.
Mert az egy dolog, hogy te tehetséges vagy, alkalmas vagy bizonyos szerepekre, ha nem jönnek azok a szerepek amelyek neked valók, vagy éppen nem vagy egy rendező látókörében, esetleg nem szereti azt, amit csinálsz (mert ez is előfordulhat), akkor te egész egyszerűen lehetsz a legjobb színésznő, a legjobb énekesnő, akkor se feltétlenül találnak meg azok a szerepek, amiknek meg kellene találniuk. Szóval köszönöm a Jóistennek, hogy ennyire a tenyerén hordoz!
Mi a titok? Szerencse, kitartás, sok munka, vagy neked tényleg könnyű?
Szerintem nagyon sok szerencse is kell. Persze többször megkaptam, hogy nekem könnyű, és ilyenkor azt szoktam mondani, amit anyámtól tanultam, hogy hát, igen, nekem könnyű. Azt még ugyan senki nem mondta meg, hogy nekem mitől lenne könnyű, de nem fogok senkivel erről vitát nyitni. Ugyanis a szerencse mellett csak van valami képesség is, ha valaki megkeres, hogy veled akar dolgozni. 58 évesen talán elmondhatom, hogy a szerepeimben valószínűleg meg is feleltem, ha azok mindig hoztak egy következő feladatot.
Nagy Orsolya: „Nem a divatban, az időtállóságban hiszek”
Nagyon jó női karakterek bőrébe bújhatsz, melyik áll hozzád a legközelebb?
Leginkább a sokszínűséget élvezem az aktuális karaktereimben. A négygyerekes háztartásbelit a Menopauzában, pedig a szerepnek a legkisebb köze nincs hozzám, de mégis élvezem, tudok vele azonosulni, és meg tudom keresni a saját igazát. Az Apáca Show-nak a szarkasztikussága, a nagy szíve, és a szép sztorija áll hozzám nagyon közel.
De rettenetesen szeretek olyan előadásokban is játszani, amiben a drámai vénám mellett megcsillogtathatom az erősségemet, a humoromat, mert ott rögtön van visszajelzés. Én ebben lubickolok időnként, imádom, hogy nevetnek a nézők, mert szerintem nagyon nagy dolog, hogy mosolyt tudsz csalni az arcukra, pláne a mai világban.
Keresztes Tamás: „Szemérmes vagyok, emiatt nem érzem annak kényszerét, hogy folyamatosan hírt adjak magamról”
A Menopauza szerintem egy óriási mérföldkő volt a hazai színháztörténelemben: ezt a témát, ennyire nyíltan ez az előadás vállalta fel elsőként. Benned nem voltak kétségek, hogy ezzel a címmel lehet-e sikeres egy darab Magyarországon?
Valószínűleg azért nem, mert nem voltam még benne, amikor elkezdtük. Utána meg nem tudtam eldönteni, hogy benne vagyok-e, vagy esetleg amit érzek az az, vagy a Covid utóhatása. Emlékszem, hogy akkor tűnt fel, hogy ez mennyire tabutéma, hogy mindig megkérdezték. De ha arra gondolsz, egy másodpercig nem fordult meg a fejemben, hogy a címe miatt nem veszek részt az előadásban.
Egyébként az utolsó pillanatban kerültem bele, mert egy csodálatos kolléganőm, Pápai Erika játszotta volna, aki a kezdetekben jelezte, hogy ez talán mégsem az ő karaktere. Aztán eljött megnézni az előadást, utána megölelgetett, és azt mondta, hogy élete legjobb döntése volt, hogy lemondott a szerepről, és, hogy az az enyém lett. A darab pedig azóta is hasít, óriási az érdeklődés, a kezdetektől telt házzal játsszuk - van olyan hétvége, amikor nyolcszor megy. Na, ennyit a tabutémákról!
Mi alapján döntesz, amikor megkeresnek egy feladattal?
Régebben szinte mindent elvállaltam, és bár egy bizonyos szint alá akkor sem mentem, azért vállaltam olyat is, amiről nem feltétlenül gondoltam, hogy kell nekem. Sajnos néha még most is belefutok olyanba, amibe nem kéne, de ma már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak olyan produkciót vállalok, amiben jól érzem magam. Félreértés ne essen, szeretem, ha megfizetik a munkámat, de kizárólag a pénzért nem vállalok el olyan feladatot, ami nem komfortos a számomra.
Én már csak azt nézem, hogy találok-e örömöt a munkában. Az idő előrehaladtával ugyanis nem csak a térdünk, a derekunk, vagy a hajunk minősége megy tönkre, hanem amit nagyon sokan elfelejtenek: az idegrendszerünk is gyengül. Szerintem abban a felsorolásban, hogy mi szükséges ehhez a pályához, a Top 3-ban van a stabil idegrendszer. Ebben a szakmában mindenki kap sérelmeket, Julia Robertstől kezdve Meryl Streepig.
Akármekkora sztár valaki, ebből nincs felmentés. Azt a sok sérelmet, amit ellenünk elkövetnek akár szándékosan, akár nem, azt nem mindig egyszerű feldolgozni, és mi az idegrendszerünkkel dolgozunk. Elvárják tőled, hogy legyél érzékeny, különben hogy tudnál egy szerepet megformálni...?
Közben meg legyen „rinocérosz bőröd”, és mindenféle sérelmet el tudjál viselni, mert ha összeomlasz és az idegrendszered nem bírja, akkor lehetsz te a világ legtehetségesebb embere, akkor sem lesz belőled művész. Azt veszem észre, hogy az idegrendszerem is kopik, és vannak dolgok amik hatnak rám, amiktől testi tüneteket produkálok. Na ezért húztam egy határt, és ha a körülmények úgy alakulnak, hogy kicsit túllövök a célon, akkor egyezkedek a Jóistennel. Veszem a jelzéseket, és most már tartom is magam hozzájuk.
Veréb Tamás: „Volt olyan időszakom a pályán, amikor azon gondolkoztam, milyen civil munkát válasszak”
Mi a technikád, ha összecsapnak feletted a hullámok?
Van egy csodálatos háziorvosom, aki azon túl, hogy bármivel fordulhatok hozzá, akupunktúrát is végez, valamint egy olyan masszázst, ami kifejezetten mozgásszervi problémákra való. Heti rendszerességgel járok akupunktúrára vagy egy kis kiigazításra. Van egy fantasztikus gyógytornász-masszőröm is, aki egy komplex, többfunkciós emberem, és szerintem fontos, hogy 58 évesen az embernek legyen egy kardiológusa is, akihez félévente eljár.
Természetgyógyász-kiropraktőröm is van, akihez szintén rendszeresen járok. Ez lett az én praktikám 55 fölött, ugyanis a Covid óta sokkal többet foglalkozom az egészségemmel. Szerencsés voltam, mert gimis koromig soha nem hiányoztam a suliból betegség miatt, és gyógyszert sem szedtem soha. Ezért nagyon nehezen éltem meg, hogy az idő előrehaladtával ezt be kell építenem az életembe, és akkor is el kell mennem orvoshoz, ha nincs semmi bajom. Ami pedig a legfontosabb, hogy tudatosan figyelek arra, mit eszek, és az honnan származik.
Van egy lányod, aki külföldön él. Könnyen elengedted annak idején?
Megfordítom ezt a kérdést: mennyivel lenne jobb, ha itthon lenne, és nem azt csinálná, amit szeret? Széthajítana az ideg mind a kettőnket. Így meg örülök minden együtt töltött percnek. Boldog vagyok, ha itthon van, vagy ha én ki tudok menni hozzá. Beülünk a tesómmal a kocsiba, irány Berlin, visszük a lecsót, a házi kolbászt, a tojást meg a mindent, telerakjuk a hűtőt, nagyokat főzünk, sétálunk a városban. Kamilla a vőlegényével él Berlinben, úgy érzi, már beilleszkedett, és bizonytalan időre, de berendezkedtek ott. Élvezi a város lüktetését, az elképesztő kulturális kínálatot, a multikulti létet, én pedig örülök, hogy jól van.
Orosz Ákos: „Nekem mindig fontosabb az emberi, mint a szakmai minőség”
És te jól vagy? Van, aki meghallgat, aki figyel rád?
Igen. Ahogy manapság mondják: jó flow-ban vagyok. Szuper barátaim vannak a szakmából, de azon kívül is, és nagyon szoros a kapcsolatunk a testvéremmel. Tudom, hogy időről időre szóba kerül, hogy egyedül vagyok. És akkor mi van? Engedjük már ezt el! Ha majd nem kell egyedül lenni, akkor nem leszek egyedül, de nem ezzel a gondolattal kelek és fekszem.
Egyszer egy TV-műsorban is szóba került ez a téma, és biztos, hogy ezzel nem voltam túl szimpatikus sokaknál, de azt mondtam, hogy nem szorulok rá, hogy valakivel legyek - le is fagyott a stúdió. De nekem tényleg nem kell azért valaki, mert nem tudom magam eltartani, vagy megbolondulnék egyedül, esetleg ne lennének barátaim, vagy unatkoznék. Mindenre van emberem, és mindenre csodálatos embereim vannak. Ha mellettem lesz egy pasi, az azért lesz, mert ő lesz „Mr. Váll”. Ha esetleg nem jön, akkor is kerek az életem.
