előfizetésem
Hírlevél
Törőcsik Franciska: „Hálás vagyok a testemnek - de nagyon fegyelmezett életet élek”
A színházi és filmes világban régóta tényező, de tánctudásával a tévénézők is hamar a szívükbe zárták. Szinte mindegyik népszerű hazai filmben játszik, óriásplakátokról, villamosról mosolyog ránk.
Törőcsik Franciska színésznő nemcsak sikeres, szép is, de ő inkább a fegyelmezettségét tartja az erősségének. A szakmai feladatok mellett a szépségről is beszélgettünk.
A pályádat az Örkény Színházban kezdted, majd a Vörösmarty Színházban játszottál, aztán szabadúszó lettél. Ez tudatos döntés volt, vagy egyszerűen így alakult?
Azt éreztem, hogy egy ideig biztonságot adott a társulati lét, és lehetett fejlődni, tanulni a kollégáktól, és jó érzés volt egy csapathoz tartozni. Már akkor is adódtak lehetőségek, és olyankor mindig engedélyt kellett kérnem a rendezőktől, hogy azokban részt vehessek. Idővel aztán egyre több külsős feladat talált meg, és bár nagyon pozitívan állt hozzá a vezetőség, úgy éreztem, hogy lenne annyi lehetőségem, hogy a társulati létet elengedjem.
Nagyobb tervek is voltak, hogy esetleg külföldön kipróbálom magam, de végül a munkák itthon tartottak, így elvesztette a létjogosultságát, hogy külföldre menjek. Nem tudom, mit hoz később a jövő, de akkor úgy éreztem, sokszínűbb lenne a szakmai életem, ha ezt a döntést meghozom.
És az élet igazolta, hogy jó döntést hoztál: rengeteg feladatod van, és komoly sikerszériád van az utóbbi években. Menned kell a munkák után, vagy a munkák találnak rád?
Magyarországon szerintem nem nagyon van olyan, hogy megyünk a munka után – mindenki ismer mindenkit, az alkotók többnyire tudják, hogy kikben gondolkodnak. Én egyébként nem vagyok ebben jó, emiatt sem szoktam feladatokat kérni.
Van menedzsered, ügynököd, aki segít ezekben?
Van egy ügynököm, aki intézi az ügyeket, ha megkapok egy munkát, de ő nem szerez munkát, és nem is tudna szerezni. Kicsit úgy érzem, hogy egy színész akkor tudja magát igazán jónak és hasznosnak érezni, ha a rendező választja ki. Olyan ez talán, mint egy párkapcsolat: ha az ember nagyon teper a másikért, akkor elvész a dolog varázsa. Hiszek abban, hogy nem véletlen, ha egymásra talál egy színész és egy rendező egy munka kapcsán.
Szerencsére eddig mindig megtaláltak a feladatok, nem kellett futnom utánuk.
Castingokra is jársz?
Persze, mindenki jár castingra. Van, amikor csak pár embert néznek meg, de ért már olyan megtiszteltetés is, mint a Cicaverzum esetében, amikor Szeleczki Rozália rendező rám írta a forgatókönyvet, de ez elég ritka eset. De ha még egy adott szereppel kapcsolatban is megvan, hogy kire gondolnak, akkor is jó a casting, mert kiderül, hogy tudunk-e jól együtt dolgozni, értjük-e egymás nyelvét. Ahogy egyre tudatosabb vagyok, pontosan tudom, hogy színészként is jó, és kell ez a fajta megmérettetés – vagyis ez leginkább kölcsönös érdek.
Az önmagunkkal való szembenézéshez idő kell - És ezt nem lehet megspórolni
A közösségi média ma már megkerülhetetlen, és nagyon fontos platform a jelenlétre. Van rá időd, hogy foglalkozz vele?
Van, aki segít, de úgy érzem, hogy akkor autentikusak ezek a felületek, ha a saját kezemben tartom. A technikai dolgokban szoktam segítséget kérni, a végső döntést mindig én hozom meg, mert az szerintem átjön, ha nem a saját ízlésemet, gondolataimat tükrözi az oldalam. Ez valahol egy egyszemélyes cég, ahol én vagyok a magam asszisztense, ügyvezetője, mindenese.
Egy nagyon szép és komoly feladat is rád talált nemrég: a Dancing with the Stars versenyzője lettél.
Ez nagyon érdekes, mert jó pár évig nem volt olyan felkérésem, amiben táncolni kellett volna. Aztán jött a Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén-film, ahol énekelnem és táncolnom is kellett, és azt gondolom, ezzel kerülhettem fel a térképre. Azt pedig mindig tudtam, hogy ha fogok szerepelni tévéműsorban, az csakis a Dancing lehet. Csak azok a lehetőségek érdekelnek, amelyek az előadó-művészi képességekre épülnek, és a Dancing szerintem az egyik legszínvonalasabb műsor, ahol lehet alkotni, tanulni és fejlődni.
Kívülről nézve is látszott, hogy óriási meló volt ebben. Hogy élted ezt meg? Volt bármi másra időd a tánc mellett?
A vége felé már egyre durvább volt, hiszen több koreográfiát kellett összeraknunk az utolsó hetekben. Nagyon gyors volt a tempó, és az elején nem gondoltam volna, hogy ez ennyire menni fog nekem. A tánc felszabadított, el tudtam engedni azt a perfekcionizmust, amit egyébként az évek alatt egyre jobban engedek el, de itt egyszerűen már nem lehetett elveszni a részletekben.
Néha tényleg a határidő a legjobb múzsa.
Próbáltam úgy szervezni az életemet, hogy nagyon kevés dolog legyen mellette, mert a tánc teljes elköteleződést igényelt. Az ember a szívét-lelkét belerakta egy-egy koreográfiába, ami aztán vagy tetszett a zsűrinek és a közönségnek, vagy nem. Nyilván ez a műfaj is szubjektív, így ez benne volt a pakliban.
Azt gondoltad a kezdetekkor, hogy eltáncolsz a végéig?
Azt éreztem inkább, hogy időm sincs felfogni, ami történt, annyira sodortak magukkal az események. De nagyon boldog voltam, hogy végül dobogósok lettünk, mert rengeteg munkát tettem bele, és nagyon sok mindenről le is mondtam a műsor miatt. Kimaradt az életemből egy Los Angeles-i díjátadó, ami azért nem esett volna rosszul, és Cannes-ban is épp csak megérintettem a falat a Hunyadi-sorozat premierjén – és jöttem is haza.
És akkor még a családomról, a barátaimról, és a páromról nem is beszéltem, hogy mennyire nem volt időm rájuk. Inkább azért volt meglepő az egész, mert szerintem nem vagyok a mainstream része, és azt nem tudtam, hogy a népszerűségem mire lesz elég.
Mit adott neked a tánc?
Nagyon sok mindent. Kiskoromban egy rövid ideig jártam – vagy inkább megpróbáltak járatni – ritmikus sportgimnasztikára, de iszonyú lusta voltam, ellazsáltam, kínlódtam, nem ment. Aztán a színművészetin már ambiciózusabb voltam, akkor nagyon keményen toltam a mozgásórákat, és ott már éreztem, hogy ez valami nagyon komoly pluszt ad, és jó érzés csinálni.
Úgy éreztem, hogy talán megy is, hogy nagyon nagy a tánc ereje, nagyon kifejező, mint a színészet, csak máshogy. Most minden újrafogalmazódott bennem, még többet megértettem a táncról, ráadásul felfedeztem, hogy ott is vannak izmaim, ahol nem is gondoltam volna, és
sokkal tudatosabb lettem a testemmel kapcsolatban.
Az meg egyenesen felfoghatatlan még mindig, hogy napok alatt képes voltam elsajátítani a bonyolultabb koreográfiákat is, pedig néha azt hittem, már nem vagyok annyira fogékony bizonyos dolgokra, mint a húszas éveimben. A tánc adott egy testtudatosságot, jobban uralom a mozgásomat a hétköznapokban vagy akár egy castingon.
A tánc előtt mivel tartottad magad formában, mi jelentette neked a napi, heti testedzést, mozgást?
Sokszor megfordult a fejemben, hogy jó lenne táncórákra járni, mert akkor a kreatív énemet is meg tudnám élni, de ez mindig megmaradt gondolati szinten. Az összevissza napirendem miatt szóba sem jöhetett, hogy becsatlakozzak valamilyen órára. Járogattam edzőterembe, de sokszor túl monoton volt nekem, és néha ezért elpazarolt időnek éltem meg az egészet. Most a táncnál egyértelműen felismertem, hogy nekem ez hiányzott!
A szakértő szerint a sikeres emberek ilyenkor kelnek: kipróbáltam egy hétig
Ha a mozgással eddig nem is, de magaddal mennyit foglalkozol? Mennyire fontos számodra a külsőd a mindennapokban?
A hétköznapokban nem sokat foglalkozom a külsőmmel, de mivel a munkám része az, hogyan nézek ki, muszáj figyelnem rá. A hétköznapokban próbálom pihentetni a bőrömet, amikor csak lehet, maximum egy alapsminket szoktam feldobni. Tervben van, hogy megtanulok rendesen sminkelni, csak túl jó dolgom van a sok profi kéz között.
Hálás vagyok a testemnek, hogy becsülettel alkalmazkodik az amúgy elég hektikus életformámhoz.
Nincsen semmilyen titkos vagy speciális szépségrutinom, sokszor időm sincs rá. Egyetlen egy dolog van, amiben szentül hiszek: az alvás, de erre is csak akkor van igazán lehetőségem, ha nyugisabb időszakom van. Valamint igyekszem magam minden káros dologtól távol tartani. Nem dohányzom, az alkalmi italfogyasztáshoz is egyre kevésbé van kedvem, nem esik jól a testemnek.
Mit jelent neked a szépség? Egyáltalán tisztában vagy azzal, hogy mennyire szép vagy?
Nyilván azért, mert színésznő vagyok, tisztában kell lenni azzal, hogy az ember mit jelenthet a vásznon. Látom, hogy az arcom elrendezése harmonikus, de ha például nem figyelek rá, és rossz energiák kerítenek hatalmukba, akkor nem látom magam szépnek. Van egy harmónia, egy arányosság, amivel az ember a szépséget definiálja, de azt gondolom, hogy akármennyire is közhely, ha nincs meg a kisugárzás, a belső szépség vagy egyfajta önazonosság, akkor a szépség csak egy máz marad. Hiszek abban, hogy az intelligencia és a kedvesség mind megszépítik az embert, és felülírják akár az apróbb szabálytalanságokat is.
Melyik az a tulajdonságod, amelyik szerinted a legerősebb?
Szerintem az, hogy nagyon fegyelmezett vagyok. És azt gondolom, hogy jó csapatjátékos is; nagyon szeretek csapatban dolgozni. Szeretem azt, ha egy közösség, ahol dolgozom, jól érzi magát velem, hogyha tudunk együtt alkotni valamit, ha együtt tudunk nevetni. Valahogy van bennem egy juhászkutya-ösztön: például ha eljutok egy buliba, akkor szeretem, ha kialakul egy mag, együtt van nagyjából a társaság. Szeretem, ha az emberek jól érzik magukat velem. És ha valakit megszeretek, azért a végsőkig megteszek bármit.
A szabadúszás miatt sok helyen kell beilleszkedned. Könnyen alkalmazkodsz új emberekhez, új közösségekhez?
Azt gondolom, hogy igen. Szeretem időben tisztázni a dolgokat, nem félek kimondani a véleményemet, ha az kell ahhoz, hogy a közös munka, az együttdolgozás gördülékeny legyen.
Mi tölt fel, mit csinálsz a legszívesebben, ha éppen nem dolgozol?
Szeretek a családommal, a szerelmemmel együtt lenni, és nagyon feltölt a két cicám is. Utazni nagyon szeretek, de azt már megtanultam, hogy fáradtan nem jó, ezért csak akkor utazom, ha pihentebb vagyok.
A szerelmed szakmabeli?
Igen, de ennél többet nem szeretnék róla elárulni.
Mi van még a listádon, amire vágysz, a „megtanulni sminkelni” mellett?
Sok utazás, filmnézés, olvasás, az angol nyelv folyamatos szinten tartása és fejlesztése. Visszatérve a beauty témára: a hajamat is jó lenne megtanulni belőni, ez nem állapot, hogy nem tudok összedobni egy ünnepi frizurát. Szerencsés vagyok, mert a munkák többségénél sminkesek, fodrászok vesznek körül, de jó lenne, ha ez otthon, magamnak is menne.
Jane Austen tette tönkre az életemet: egy film azoknak, akik imádták a Büszkeség és balítéletet
És a szakmai listán?
Színház, film, tánc, felolvasóest, koncert már pipa, lassan csak az opera maradt ki. Talán még az éneklésben látok fantáziát. A húgom dalszerző-énekesnő, és az ő zenéi fantasztikusak. Én sosem voltam olyan muzikális, mint ő: elvégezte a Bartók Konzervatórium jazzének szakát, egy zenei producer képzést, és maga írja a dalait. Hozzám nagyon közel állnak ezek a dalok, a zenei ízlésemet tökéletesen tükrözik.
Úgy érzem, az éneklésben lenne kedvem továbblépni, jó lenne, ha semmilyen elvárásnak nem kellene megfelelni, és egyszer tényleg olyan dalokat énekelhetnék, amiket igazán a sajátomnak érzek. Ha megadja az élet, örülni fogok, de eddig mindig meglepett valami izgalmassal a sors, így inkább rábízom magam.
Smink: Keserű Barbara
Haj: Márkus Eszter
