Nem fogod elhinni, honnan kapták nevüket Beyonce ikrei!

2017. augusztus 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Beyonce és Jay Z ikrei már két hónaposak! Ők születésük előtt is már hihetetlenül híresek voltak, hiszen mind a szülés körülményei, mind a nevük kiválasztása rengeteg pletykát generált.

A szülést követően pár nappal végre megtudhattuk, a babákat Ruminak és Sir-nek nevezték. Persze ekkor egy újabb kérdés merült fel: honnan kapták a nevüket?

Ezt olvastad már? Beyoncé még csak két hónapja szült, de már most sakkozni lehetne a hasán!

Erről egészen idáig egyik szülő sem nyilatkozott, Jay Z viszont most egy rádiós interjúban megtörte a csendet, és egész egyszerű választ adott a találgatásokra.

Beyoncé (@beyonce) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 14., 11:38 PDT

Rumi a pár kedvenc költője után, Dzsalál ad-Dín Rúmí perzsa költő és filozófus után kapta a nevét, a Sir pedig egyszerűen csak azért jött, mert a kisfiú biztosan egy igazi úr lesz, ezért más nevet nem is kaphatott volna.

Íme ennyi lenne, nem is kell túlgondolni az egészet, hiszen Beyonce és Jay Z sem tették.

Te mit szólsz ezekhez a nevekhez?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)