Nem hiszed el, kivel jár Justin Bieber MEGINT

2018. június 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Gyakorlatilag lehetetlen kiigazodni Justin Bieber szerelmi életén, mióta szakítottak Selena Gomezzel, több hír is felröppent egy esetleges párkapcsolatról, de egyiket sem lehetett igazán komolyan venni.

A kanadai popsztár az utóbbi időben nem is túl aktív, csak időnként bukkan fel, hogy valami igazán meglepő produkcióval szórakoztassa a híveit. Most azonban úgy tűnik, hogy újra a szerelmi élete miatt kerül majd a figyelem középpontjába.

Bieber nagy újrakezdőnek látszik, mert most nem akárkivel romantikázott Los Angeles-i palotának is nyugodtan nevezhető házában. A lesifotósok éppen lencsevégre kapták, amint Hailey Baldwinnal enyelgett a medencéje teraszán. Igen, a most 21 éves sztármodell már volt egyszer Justin barátnője, három-négy évvel ezelőtt. Éppen nem olyan régen nyilatkozott arról a lány, hogy akkor még túl fiatalok voltak a komoly kapcsolathoz, de azóta nagyon mély barátság alakult ki közöttük.

Hailey Baldwin fehérneműben gyúr, az ő feneke a legkeményebb egész Amerikában

Hailey Baldwin fehérneműben gyúr, az ő feneke a legkeményebb egész Amerikában

Nos, az új fotók fényében egészen más benyomásunk keletkezhet, és persze a legtöbben máris készpénznek veszik, hogy Hailey Baldwin és Justin Bieber újra egy párt alkotnak. Elég furcsa fordulat lenne, de mondjuk ismerve Bieber kiszámíthatatlan dolgait, valahol szinte logikus lenne.

Justin Bieber és Hailey Baldwin
Fotó: Northfoto
Justin Biebert törölgeti Hailey Baldwin
Fotó: Northfoto
Hailey Baldwin és Justin Bieber
Fotó: Northfoto
Hailey Baldwin fürdőruhában Justin Bieber teraszán
Fotó: Northfoto
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom