Nyári Dia színésznő volt az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR beszélgetéssorozat legutóbbi vendége, amely a tavaly kétszáz éves Anna-bál tiszteletére életre hívott Annák éve powered by GLAMOUR estek folytatása az Anna Grand Hotelben. A nyolcadik hónapban járó édesanya végtelen türelemmel és mosolygósan fogadta, hogy a beszélgetés után még mi is elkaptuk egy rövid interjúra.
Ezeket láttad már?
Nyári Dia március végére várja második gyermekét, így természetesen szó esett a babavárásról, színpadi szerepekről, de a Nyíregyháza és Budapest között ingázó színésznőt kérdeztük a vidéki színjátszás fontosságáról és a Barátok közt „örökségéről” is.
Novemberben a GLAMOUR címlapján jelentetted be a nagyvilágnak, hogy a második gyermekedet várod, azóta eltelt néhány hónap - hogy vagy? Más ez a terhességed, mint az első?
Van különbség az előzőhöz képest, elsősorban az energiaszintemben, de fizikailag most sem érzem megterhelőnek ezt az időszakot - talán azért, mert még most is fiatal vagyok a várandóssághoz. Az életem korábban nagyon pörgős volt: rengeteget dolgoztam, folyamatosan ingáztam Budapest és Nyíregyháza között, így most ez az időszak számomra egyfajta lecsendesülést hozott, amit nagyon élvezek. Lelkileg talán még felkészültebb vagyok, mint az első alkalommal, mert tudom, mi vár rám, és ez biztonságot ad, miközben izgatottan várom a második gyermekünk érkezését.
A férjemmel nagyon szerettünk volna kislányt, így hatalmas az öröm. Nem tartom magam „ősanyának”, de a mai napig végtelen boldogsággal tölt el, amikor a kisfiamat nézem alvás közben. El tudom képzelni, milyen lehet, amikor ez a szeretet tovább bővül, és két gyermek között oszlik meg. Nagyon várom, hogy már ketten legyenek.
Mit gondolsz, mennyire lesz más lányos anyának lenni?
Szerintem nagyon más lesz. Fiús anyukának lenni csodálatos, néha tényleg azt érzem, hogy szerelemmel nézünk egymásra. Epres Panni fogalmazta meg nekem még akkor, amikor Zétit vártam, hogy „a fiad a szerelmed, a lányod a cinkostársad”. Valahogy így képzelem el ezt az új kapcsolatot, és persze borzasztóan vágyom rá, hogy lányos dolgokat csinálhassak, hogy copfot fonjak, és szép szoknyákat vegyek.
Nyári Dia: „Amikor a fiammal vagyok, az szent és sérthetetlen"- Nézd meg a GLAMOUR Asztro podcast legújabb részét!
Tartasz testvérféltékenységtől Zéti és a húga között?
Szerintem nagy előnyünk, hogy majdnem nyolc év lesz közöttük, és az is, hogy különböző neműek. Azt látom, hogy a kisfiam egyáltalán nem fél attól, hogy valaki letaszítaná a trónjáról, mert ő marad a „srác” a családban. Zéti már mindent megért, mindent meg lehet vele beszélni. Nagyon várja, hogy legyen valaki, aki felnéz rá, és hogy ő lehessen a bátyus. Mi is igyekszünk ezt erősíteni benne: sokat beszélünk arról, hogy ez nagy felelősség, de közben nagyon menő dolog is. Több olyan mesekönyvet is vettünk, amelyek a kistestvér érkezéséről szólnak, és esténként gyakran beszélgetünk erről. Én nem féltékenységet, hanem inkább várakozást és izgatottságot látok rajta.
Decemberben búcsúztál el egy időre a színpadi szerepeidtől, mikorra tervezed a visszatérést?
Nyíregyházán nagyon sok szerepem volt, amelyeket egy jó ideig biztosan nem tudok visszavenni, sőt, sokukat valószínűleg már nem is fogom, hiszen addigra lekerülnek műsorról. Az még kérdés, hogyan alakul majd a színházi életem, például kapok-e lehetőséget egy közelebbi, budapesti színházban. A Játékszín esetében nem kérdés, hogy tárt karokkal várnak vissza, és azt gondolom, Nyíregyházán is így van ez. Amikor le kellett adnom a szerepeimet, az fájdalmas pillanat volt, még akkor is, ha a lehető legszebb okból tettem. Nem fogok hazudni, nehéz volt, hiszen a színpad is a szerelmem, így természetes, hogy hiányzik.
Hihetetlen mozgalmas életet élsz, amiben mindennek van helye: hogy tudod összeegyeztetni a családot és a karriert?
Egy jó partnerrel, támogató családdal és elfogadó barátokkal. Olyan emberekkel, akik pontosan tudják, mennyire fontos számomra a hivatásom. Szerintem nyugodtan ki lehet mondani, hogy egy nő miért ne lehetne ambiciózus, akár munkamániás is. Amikor a férjemmel összejöttünk, én már akkor is nagyon szerettem dolgozni, és ez meghatározó része volt az életemnek – ő ezt mindig is tudta és elfogadta. A megfelelő egyensúly megteremtése ugyanakkor borzasztóan fontos. Vannak tudatos pillanatok nálam is, amikor lefordítom a telefonomat, kikapcsolom, és nem fogadok hívásokat.
De az, hogy színpadon legyek, számomra lételem, ugyanúgy, mint a sport. És azt is fontosnak tartom, hogy a férjemnek is legyenek olyan szenvedélyei, amelyekben én támogatom őt. Most, hogy a gyermekünk nyolcéves, már őt is arra biztatjuk, hogy találja meg a saját hobbiját, azt a területet, amiben igazán lelkes és elhivatott lehet.
Ha már hobbi: hogy állsz a sporttal a várandósság alatt?
Nagyon szerettem volna futni, de a terhesség eleje óta nem csinálom, egyrészt mert veszélyeztetett terhességi státuszt kaptam, másrészt úgy éreztem, a rázkódás miatt nem a futás az a mozgásforma, amit ilyenkor erőltetni kellene. Elkezdtem pilatesezni, ugyanakkor persze borzasztóan hiányzik a futás. Nemrég egy futóversenyen indítottam a rajtot, ami nagyon szívszorító élmény volt, de közben pontosan tudtam, hogy ennek most nincs itt az ideje. A futóbabakocsit már megrendeltem, úgyhogy jövőre ilyenkor remélhetőleg újra nyomjuk majd a kilométereket.
Te vagy a háziasszonya a januárban indult, Bejáró nevet viselő videósorozatnak, amelyben vidéki színházakat mutattok be a közönségnek. Miért volt számodra, számotokra fontos ez a projekt?
Az ötletadó Kirják Róbert, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki egyben a Vidéki Színházak Egyesületének elnöke. Benne fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne nagyobb figyelmet irányítani a vidéki színházakra, számomra pedig ez személyes ügy is. Győri vagyok, ott kezdtem a pályámat, ott szerettem bele a színházba, nemrég pedig Nyíregyházán dolgoztam. Pontosan tudom, mennyi tehetséges és kivételes színész dolgozik vidéki városokban. Ezek a művészek nem azért maradnak ott, mert nem lennének elég jók a fővároshoz, hanem sokszor azért, mert nem akarnak Budapestre költözni. Nekik az a környezet adja meg mindazt, amire szükségük van.
Egészen más színházi közeg fogadja az embert vidéken. Egyrészről színészként vidéken szinte mindent eljátszhatsz, sokkal szélesebb spektrumon bontogathatod a szárnyaidat, másrészről pedig teljesen más elismerésben részesülsz. Illetve Budapesten amikor lejátszunk egy előadást, sokszor kicsit szomorúan indulunk haza, mert nincsenek igazán emberi kapcsolódások. Lefut a darab, mindenki végzi a dolgát, és már rohan is tovább. Ez vidéken is előfordul, de Budapesten különösen jellemző, hiszen napközben még szinkron, forgatás, ezer más feladat is belefér – folyamatos a pörgés. Vidéken is van, ahol a színészek harminc napból huszonnyolcat játszanak, tehát a terhelés ott sem kisebb, csak más a ritmusa.
Ott jellemzően „csak” a színház van, este bemennek játszani, és a nap is ehhez igazodik. Azt tapasztaltam, hogy szinte kivétel nélkül minden este belefér még egy pohár fröccs és néhány nyugodt mondat egymással. Sokszor együtt sétálunk át a színészházba, és ott is folytatódnak a beszélgetések. Úgy gondoltam, hogy a Bejáró klassz dolog, és nagyon fontos ilyen dolgokra is használni az Instagramot és azt a népszerűséget, amit ott elértem.
Kovács Patrícia: „A szerepeim rengeteget tanítottak nekem önmagamról”
Ajánlanál néhány darabot vidéki színházakból, amiket érdemes megnézni?
Inkább színházakat emelnék ki, például a Miskolci Nemzeti Színház előadásai közül eddig még nem láttam rosszat – csodálatos társulat dolgozik ott. A Pókfonálon című előadást még nem láttam, de mindenki nagyon dicséri, és mi is szeretnénk megnézni. Legendás előadás volt náluk a Producerek, tavaly pedig A csókos asszonyt láttuk, bár azt már valószínűleg nem játsszák ebben az évadban. A miskolci társulat remekül játszik musicalt, nagyon mai, szabad felfogásban, ami már-már szokatlan 2026-ban, nemzeti színházi szinten.
Kiemelném még a szombathelyi Weöres Sándor Színházat is, ami abszolút képviseli a budapesti Katona József Színház színvonalát. Bár messze van, megéri érte autóba ülni. Ha pedig Pest közelsége számít, érdemes Tatabányán is körülnézni.
Visszakanyarodva a saját darabjaidhoz: a Ki vagy Marilyn? című monodrámában az egyik legjobb barátod, H. Varga Tamás rendezett téged. Mit adott ez neked?
Könnyen bele tudtunk rázódni a szerepekbe, mert egy ilyen munkafolyamat megköveteli, hogy elfogadjuk a színházi hierarchiát. Ebben a helyzetben nem barátok voltunk, hanem én maximálisan elfogadtam az ő szakmai véleményét, és bíztam az ízlésében. Fontos volt, hogy szakmailag nagyon felnézek rá, láttam már a rendezéseit, és tudtam, hogy megbízhatok benne. Ha valami nem esett jól, vagy fizikailag nem illett a számra, nem jött a mozdulat, azt meg tudtuk beszélni, és ő mindig hagyott teret a saját igényeimnek is.
Csomor Csilla: „Kimondhatom, hogy bánatevő voltam”
A Barátok közt hozta el neked az országos ismertséget, te mégis meg tudtad őrizni önmagad és a gyerekkori barátságaidat. Hogy sikerült nem “elszállni”?
Ebben nagy szerepe volt Kalamár Tamásnak, a Barátok közt producerének. Bár sokszor kegyetlen volt velünk – és ezt ma is tartom, a mai világban az ő munkamorálja már nem férne bele –, éppen ez mutatta meg nekünk, hogy senki sem lehet biztos a pozíciójában. Éreztette velünk, hogy egy tollvonással át lehet húzni a nevünket, ami segített abban, hogy ne szálljunk el. Talán a felnőttek, akik a sorozat elején kezdtek, jobban elhitték magukról - de nem mondanék most neveket. A körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy két lábbal a földön maradtunk: nem voltunk túlfizetve, ugyanúgy a villamossal jártunk dolgozni reggelente és közösen laktunk albérletben. És közben mosolyogva olvastuk, hogy „a Barátok közt sztárjai”.
Említetted, hogy sokáig stigma volt a Barátok közt és az abban való szereplés, holott a sorozat csúcsán az egész ország nézte. Hogy tudtál megszabadulni ettől a stigmától?
Egyrészt úgy, hogy amikor lehetőség adódik önerőből egy saját produkció létrehozására, mint például a Marilyn monodrámánál, bizonyítani tudom magamnak, hogy képes vagyok másfajta szerepekre is. Másrészt a visszaigazolás is segít, hiszen még mindig jelen tudok lenni a színpadon úgy, hogy már elengedtem a „stigma” érzését; nagy felelősséggel és teherrel jár, de egyben erősíti az önbizalmamat.
Nyíregyházán például a kollégáimmal beszélgetve rájöttem, hogy akaratlanul előítélettel érkezem meg egy-egy színházba. Gyakran hiszem, hogy azt gondolják: „Biztos azért hívják, mert a tévében van”. Ilyenkor tudom, hogy hatszor olyan jól kell teljesítenem, hogy bizonyítsam: képes vagyok a színpadon mindent megadni, énekelni, táncolni, egyszóval egy szerephez maximálisan hozzájárulni. A Marilyn esetében sok férfi néző is így volt vele: eleinte kételkedtek, de aztán látták, hogy tényleg tudok játszani.
Számomra mindig motivációt jelent ez a hozzáállás, mert megmutathatom a kollégáimnak is, hogy nem azért jöttem közéjük, mert az igazgató hívott, hanem mert valóban megállom a helyemet. Éppen ezért különlegesek számomra a nyíregyházi évek: annyira be tudtam illeszkedni a társulatba, és annyira szeretem őket, hogy amikor elköszöntem decemberben, jó pár könnycseppet kaptam, ami nagyon jól esett.
Az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR eseménysorozat következő vendége Szinetár Dóra lesz. A beszélgetésre március 28-án 20:30-kor, a páratlan, több évszázados múltra visszatekintő Anna Grand Hotelben kerül majd sor, ahova szeretettál várunk minden érdeklődőt.
