Ő Kristen Stewart új barátnője

2015. október 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kristen Stewart magánélete azóta érdekes mindenki számára, amióta az egyik legdögösebb hollywoodi pasival járt évekig, Robert Pattinsonnal.

kristen stewart
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Azzal, hogy megcsalta a Hófehér rendezőjével az Alkonyatos kollégáját, a fiatal színésznő egy teljesen más oldaláról is bemutatkozott. Majd sokkolta a világot, mikor kijelentette, hogy leszbikus, hiszen erre senki sem számított. Azonban azzal, hogy milyen boldogok voltak Alicia Cargile-lal valószínűleg mindenkit megnyugtatott. Sajnos a páros kevesebb, mint egy év után szakított, viszont a legfrissebb pletykák szerint Kristen Stewart máris randizik. Az új barátnője a 21 éves Lyndsay Gunnulfsen, azaz Lynn Gunn, aki a PVRIS pop-rock zenekar frontembere.

A sztorit a Heat magazin közölte, az újság arról is beszámolt, hogy a két lány október eleje óta randizik egymással, Kristen rendszeresen eljár a PVRIS zenekar koncertjeire, és az egész banda tudja már, hogy ők egy párt alkotnak – mindezt természetesen egy nagyon titkos bennfentes árulta el a lapnak, úgyhogy ameddig hivatalos megerősítést nem kapunk a színésznőtől, addig nem vesszük készpénznek az egész sztorit.

lynn gunn
Fotó: SamSanRoman/Facebook

A Heat magazin azt is megjegyezte, hogy Kristen és Lynn úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Nos, ez szerintünk azért nincs épp így, viszont nagyon örülünk, hogy Kristen Stewart ismét megtalálta a boldogságot, drukkolunk nekik!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Veszélyes következményei lehetnek, ha túl sokáig ülsz a WC-n, neurológus figyelmeztet

Veszélyes következményei lehetnek, ha túl sokáig ülsz a WC-n, neurológus figyelmeztet

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)