Leugrott a Hollywood feliratról, később legendává vált: Peg Entwistle tragikus története
A hegyoldalon emelkedő, ikonikus Hollywood felirat évtizedek óta jelképezik mindazt, amit az álomgyár ígér: csillogást, sikert és örök hírnevet. Kevesen tudják azonban, hogy ez a jól ismert látkép nemcsak reményeket szimbolizál, hanem egy megtört szívű fiatal nő, Peg Entwistle tragédiáját is.
Ezeket láttad már?
Peg Entwistle 1932-ben végzetes döntést hozott, épp ott, ahol annyian az álmaikat próbálják valóra váltani. Miután nem sikerült beteljesítenie színészi álmait, felmászott a HOLLYWOOD felirat „H” betűjére, és onnan vetette magát a mélybe. Halála után évtizedekkel valódi legendává vált, története pedig ma is megrendítő emlékeztető arra, milyen törékeny lehet az álom, amelyért olyan sokan útra kelnek.
Az élet hamar nehézségek elé állította
Millicent Lilian Entwistle, becenevén Peg, 1908. február 5-én született Walesben. Már gyermekkorában sok nehézség elé állította az élet. Szülei elváltak, kisgyermekként édesapjával az Egyesült Államokba emigrált, aki újraházasodott, majd egy évvel később, 1922-ben egy baleset következtében életét vesztette. A tizenéves Peget és féltestvéreit nagybátyjuk vette magához.
A nehézségek ellenére Peg tehetséges és ambiciózus fiatal nőként hamar elindult a színészi pályán. Már 17 évesen színpadra állt, 1925-ben pedig a rangos New York Theatre Guild is befogadta. A szakma is felfigyelt rá – a fiatal Bette Davis például állítólag azt mondta, hogy pont olyan szeretne lenni, mint Entwistle, miután látta őt Ibsen Vadkacsa című darabjában – írja a Town & Country.
Filmes karrierre vágyott
A 30-as évek elején a filmipar komoly átalakuláson ment keresztül: a némafilmek korszaka lezárult, a hangosfilmek átvették az uralmat, és megkezdődött Hollywood aranykora. Peg is követte az álmot: 1931-ben Los Angelesbe költözött, hogy filmes karriert építsen. A verseny azonban kegyetlen volt: a stúdiók kegyeltjei kapták a főszerepeket, a többieknek gyakran statisztaszerepekkel kellett beérniük vagy egyszerűen semmilyen lehetőséget nem kaptak.
Audrey Hepburn 60 évesen is lélegzetállítóan szép volt, íme a bizonyíték
Peg az RKO stúdiónál kapott egy kisebb szerepet a Thirteen Women című thrillerben, ám a végleges filmváltozatból több jelenetét is kivágták. A bonyolult cselekményű, a maga idejében tabutémákat is érintő film sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Peg szerződését nem hosszabbították meg, nem érkezett hozzá több ajánlat, és pénze sem maradt, csak a bizonytalanság és a csalódás.
Az éjszaka, ami tragikus véget ért
1932. szeptember 16-án Entwistle elhagyta nagybátyja Beachwood Drive-i otthonát, és azt mondta, a barátaival találkozik. Valójában felgyalogolt a híres Hollywood-felirathoz, felmászott az egyik karbantartó létrán, és leugrott a „H” betű tetejéről.
Másnap egy túrázó talált rá a ruháira és táskájára, benne egy rövid búcsúlevéllel: „Félek, gyáva vagyok. Sajnálok mindent. Ha ezt korábban megtettem volna, sok fájdalomtól megkímélhettem volna magam. P.E.” A túrázó ezután 30 méterrel lejjebb felfedezte a holttestet is, és kihívta a rendőrséget. Később Peg nagybátyja azonosította a holttestet. A halál okát hivatalosan is öngyilkosságnak minősítették.
Egy főszerep várt rá?
A Peg Entwistle körüli legendák azóta is élnek. Egyes történetek szerint egy nappal a halála után érkezett egy levél, amelyben egy rendező felkérte volna egy főszerepre – egy darabra, amely egy nő lelki összeomlását és öngyilkosságát mutatja be. Mások szerint szelleme a mai napig a felirat körül kísért, kedvenc parfümje gardéniaillatát hagyva maga után.
Így vagy úgy, de Peg Entwistle neve Hollywood történetének részévé vált. Bár életében csak egyetlen filmben szerepelt, tragikus sorsa a mai napig beszédtéma – különösen a 2020-as Hollywood című Netflix-sorozat óta, amely részben az ő történetéből merít ihletet. A sorozat egy alternatív múltat mutat be, ahol a karakterek – köztük egy, aki Entwistle története alapján ír forgatókönyvet – a maguk módján próbálnak érvényesülni az álomgyárban.
Egy történet, amiből ma is tanulhatunk
Peg Entwistle története nemcsak megrendítő, hanem mélyen elgondolkodtató is. A hollywoodi csillogás mögött sokszor csendes küzdelmek, elutasítás és belső bizonytalanságok húzódnak meg – ma már tudjuk, hogy ezekről is éppúgy beszélni kell, mint a sikerekről. Az ő idejében a mentális nehézségek még tabunak számítottak, de napjainkban egyre többen ismerik fel: segítséget kérni nem gyengeség, hanem az első bátor lépés az öngondoskodás és a gyógyulás felé. Peg emléke ma már nemcsak egy tragikus sorsot idéz fel, hanem emlékeztet is arra, mennyire fontos, hogy ne maradjunk egyedül a nehézségeinkkel.
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérj segítséget az ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon, vagy online chaten!