18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Pikáns címlapon Emma Stone, Monica Bellucci és a dán modell

2013. január 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A divatmagazinok mindig figyelemfelkeltő címlapokkal próbálkoznak, idén úgy tűnik, formában vannak.

Természetesen a borító kulcsfontosságú egy magazin számára, egy jól eltalált címlap könnyen eladja magát. Gyakran érezhetjük persze úgy, hogy az első sorban a nőket megcélzó magazinok, mintha mégis az urak figyelmét szeretné felkelteni. 2012-ben például a spanyol Harper`s Bazaar több ízben pikáns címlappal hozakodott elő. Szinte biztosra vehetjük, hogy idén sem vesznek vissza a tempóból, főként, hogy úgy látszik, a spanyol piacon más is követi a példájukat.

A Vanity Fair spanyol kiadása például mindjárt a megunhatatlan Monica Belluccival nyitotta az évet, aki ha nem is meztelen, de mindenesetre kissé pikáns, és tegyük hozzá látványos és szép borítón pózol. A gyönyörű színésznőt láttuk már nagy pocakkal, meztelenül is címlapon, ehhez képest persze a Norman Jean Roy által készített fotón szinte visszafogott.

A W magazin sem az első hasonló stílusú címlappal jelentkezik. Az új lapszám inkább az érdekes, mert bár Emma Stone melltartós pózolása közel sincs a korhatáros besoroláshoz, de azért a vörös szőnyeg egyik új királynőjétől meglepő a kicsit slampos megjelenés, és kihivó beállítás. A fotót egyébként a divatfotózás egyik fenegyereke, Jürgen Teller készítette a bájos színésznőről.

Fotó: W/Jurgen Teller

Az orosz Vogue viszont már korhatáros borítóval jelentkezik. A klasszikus szépségű dán modell, Nadja Bender egyenesen olyan, mintha a 70-es évek egy Playboy fotójáról került volna a divatmagazin címlapjára. Richard Bush retró hangulatú fotóján a férfiaknak biztosan megakad majd a szeme. Már csak az a kérdés, hogy a női célközönséget mennyire melengeti majd meg a fogcsikorgató orosz télben az egy szál klepetusban pózoló szépség?

Fotó: VogueRussia/RichardBush
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom