Jubileumra készül a Quimby: „Kifejezetten egy letisztult koncertet szeretnénk”
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Quimby zenekar fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. A jubileumot a fiúk egy nagyszabású koncerttel ünneplik március 28-án az MVM Dome-ban, ennek kapcsán nosztalgiáztunk, beszélgettünk velük.
Ezeket láttad már?
- A Quimby zenekar idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját egy jubileumi koncerttel az MVM Dome-ban.
A ma már legendás zenekar története a dunaújvárosi gimnáziumból indult, ahol a srácok Október néven alakítottak rockzenekart. Érettségi után az útjaik szétváltak, majd pár évvel később, 1991-ben hozták létre a Quimby-t. Abban az időben még nem voltak kifejezetten hosszútávú terveik, elképzeléseik, koncerttől koncertig láttak csak előre.
Nem gondolkodtak nagy távlatokban
„Tavasszal vagy ősszel csináltunk nagyobb bulikat a kezdetekkor, ezek hatalmas lépéseknek számítottak. A Wigwam számunka óriási lépés volt, magunk sem hittük, hogy egyszer meg fogjuk tölteni, elképzelhetetlen volt, hogy lesz olyan, amikor ezer ember kíváncsi lesz ránk. Nem gondolkodtunk nagy távlatokban, egyszerűen csak jólesett zenélni” – meséli a kezdetekről Balanyi Szilárd.
„Valóban, semmi komoly terv nem volt, és nem volt bennünk a mai világra már jellemző tudatosság sem. Teljesen más volt a lépték, nem volt social média, vagy marketingterv, hogy miképp haladjunk az úton, nem voltunk semmilyen módon előre felépítve” – teszi hozzá Mikuli Ferenc, Fefe.
„A kezdeti időszakban nem volt semmilyen távlati tervezés, de azért a rendszeres fellépések kapcsán elég hamar kiderült, hogy másfél évre előre kell gondolkodnunk. Homályosan, de látszott, hogy valamilyen tervszerűséget ki kell találnunk, mert ez kellett a koncertszervezőknek. Először nagyon fura volt, hogy fél évre előre kell gondolkodni, hogy egyáltalán már ezzel is foglalkoznunk kell, ha nem akarunk a klubokból, fesztiválokból kimaradni” – mondja Kiss Tibi, a zenekar frontembere.
Puskás-Dallos Bogi üzenetét minden magyar nőnek és édesanyának sürgősen látnia kell
Lépcsőfokonként haladtak előre, az agyalási technika mindig a következő szint meghatározása volt. Más zenekarok példáját figyelték leginkább, semmilyen karrier elképzelés nem volt a szándékuk. Az nem volt kérdés, hogy Dunaújvárosban tárt karokkal várják őket, a kezdetben az volt a legfontosabb következő lépés, hogy a fővárosban is megvessék a lábukat. Egy idő után logikusan adódott, hogy kellene egy lemez, amihez nem ártana egy videóklip sem, és persze kiadóra is szükség van. Aztán, hogy fesztiválokra is kapjanak meghívást, vagy vidéki fellépések is legyenek, legyen egy következő lemez, egy még nagyobb fesztivál, és így tovább. Liviusnak az volt a titkos álma, hogy a zenekar mellett csak olyan munkát kelljen végeznie, amihez kedve van.
„S ha éppen nincs kedvem, akkor ne kelljen dolgoznom. Arra vágytam, hogy alapszinten úgy eltartson a zenélés, hogy ne kelljen azért valami kellemetlen munkát végeznem, hogy nyugodtan csinálhassam a művészetet. Ez nagyjából 12 év alatt valósult meg. Ha családi körben megkérdezték, hogy miért csinálom, mindig azt mondtam, hogy azért, mert nagyon jó csinálni”.
Amikor a kis klubok már szűkösnek bizonyultak
Ahogy nőtt a zenekar tábora és a felelőssége, úgy kellett egyre nagyobb távlatokban gondolkodniuk. „De ez csak a logisztikai rész, ami mellett ott volt a kreatív rész, hogy éppen miben voltunk: hogy egy lemezt is fel kell építeni, hol tudjuk tartani a próbákat, mikor mehetünk stúdióba, mikor jön ki a lemez, ahhoz a klipforgatás megszervezése, ami után általában indul egy turné, és ezek akkor még néha összecsúsztak. Előfordult, hogy a lemezbemutató koncertre egyszerűen nem készült el a lemez” – mondja most már nevetve Tibi. Ezen most jót derülnek a fiúk, de azt elismerik, hogy akkor ezt természetesen nem élték meg ennyire vidáman. „Bukdácsolva ugyan, de haladtunk előre” – jutnak végül konszenzusra.
Aztán ahogy haladt az idő, egyre több klub bizonyult szűkösnek a csapat számára, és ekkor már folyamatosan telt ház előtt játszottak. Szinte egyszerre mondják, hogy ez felemelő érzés volt, soha nem felejtik el ezeket a frenetikus, eksztatikus, izzadós bulikat, ahol leginkább összekovácsolódott a zenekar.
Ekkoriban még kockázatosnak tűnt egy klub után kibérelni egy művelődési házat, de mivel minden költség őket terhelte, pontosan ki tudták számolni, hogy mennyit költhetnek egy adott bulira. „Amikor 900-an voltak egy koncerten, akkor már tudtunk magunknak pizzapénzt fizetni. A különböző költségektől függött, hogy nekünk mennyi maradt, ez volt 1500, 4000 vagy akár 8000 forint is. Minden egyes nagyobb lépésnél először meg kellett húznunk a nadrágszíjat, és meg kellett tanulnunk türelmesnek is lenni” – emlékszik vissza Tibi.
„Vannak olyan cigányok, akikkel le lehet ülni egy asztalhoz” - interjú a Parno Graszt frontemberével, Oláh Józseffel
Livius szerint ez az időszak olyan volt, mint amikor egy családban a kis testvér folyamatosan a nagyok ruháit örökli. „Az előzőt már kinőtte, de mi a következő, ami van otthon?”
Fefe szerint a tudatosság akkor épült be a csapat életébe, amikor Tibi megálmodta, hogy merre menjenek tovább. Több társművészettel kapcsolatos produkciót is kitaláltak, mert az mindig fontos volt számukra, hogy egyfajta megújulás is köthető legyen a zenekarhoz. „Egy picit magunknak is izgalmassá akartuk tenni ezt a viszonylag szűk játszóteret, amit a magyar piac biztosított, hogy ne legyünk teljesen kiszámíthatóak” – mondja Tibi.
Mindig sikerül konszenzusa jutni
Egy több főből álló csapat esetében, teljesen egyértelmű, hogy a tagok személyisége, habitusa különböző. De vajon hat egykor fiú, ma már családapa férfi egyetért-e mindig a legfontosabb kérdésekben. Vajon mennyi kompromisszum szükséges ahhoz, hogy a Quimby szekerét mindannyian egy irányba tolják. Tibi szerint van konszenzus a csapatban, mindent meg szoktak beszélni, és akkor sikerültek legjobban a dolgok, amikor egy irányba álltak a vektorok. „Ha valaki nagyon nem akar valamit, akkor megpróbáljuk meggyőzni, de ha többen nem akarják, akkor azt elengedjük. Rengeteget beszélgetünk ezekről, hogy mi az, ami mentén tudunk haladni előre”.
„Szerintem 35 év alatt már mindenféle ajtót becsaptunk egymás előtt és egymásra is, amit csak lehet egy ilyen kapcsolatban. De igen, sokat beszélgetünk, főleg egyébként az utóbbi pár évben beszélgetünk egyre többet. Azt gondolom, hogy minden megoldható, vagy nincs lehetetlen” – teszi hozzá Szilárd.
„Annyit beszélgetünk, ha így folytatjuk, zenélni már nem is lesz időnk” – fogalmaz Livius.
„Nagyon sok mindenen túl vagyunk már, és ahogy a felnőtt életünk bonyolódik, – mert mindenkinél vannak kisgyerekek, ezer dologra kell figyelni, sok mindent csinálunk –, egyre jobban felértékelődik az a pillanat, amikor koncertezhetünk, játszhatunk az embereknek, mert azt látjuk, hogy ez mennyire különleges és megbecsülendő dolog az életünkben” – összegzi Tibi.
„Szeptember 27-én játszottunk utoljára a Budapest Parkban, és nekem már minden bajom volt, hogy mikor lesz ismét koncert” – vallja be Gerdesits Ferenc a Quimby dobosa.
Heti kettőnél többet már nem vállalnak
Már egy koncert is hatalmas élmény, a turnék pedig teljesen be tudják szívni az embert. A legideálisabb a heti két fellépés, ennél többet ma már nem is igazán vállalnak a fiúk. Volt idő, amikor zsinórban követték egymást a koncertek és viszonylag jól is bírták, de ma már figyelnek arra, hogy két helyszín között ne csak a turnébuszban legyen idejük aludni.
„Fiatalon mindent bírtunk, és a szervezet is jobban tolerálta a túlkapásokat. Volt olyan, hogy négy koncert után mentünk Németországba, a német-francia határon játszottunk, onnan egyből mentünk a Tabánba, ahonnan meg utaztunk tovább Lengyelországba. Négy nap megállás nélkül, nem volt időnk még zuhanyozni sem. A legutolsó koncert volt a legillusztrisabb, élőben a varsói rádió dísztermében, a legszebb helyen, és mi ott voltunk négynapos göncben, fürdés nélkül, büdösen. Nyilván zötykölődve a mikrobuszban valamennyit aludtunk, de azért az kemény helyzet volt” – meséli Tibi.
„És emlékszem, hogy a buszt át kellett pakolni, meg sofőrcsere is volt. A busz nem bírta, mi még bírtuk” – teszi hozzá Szilárd nevetve. „De minden nehézség ellenére, sem az maradt meg bennem, hogy hulla fáradtak voltunk, hanem, hogy szétfeszít az öröm. Ez maga volt a szabadságérzés! Ami akkora boldogság volt, hogy eltörpült mellette, hogy mennyi komfortról kellett lemondanunk” – mondja Livius.
A 35 évben voltak szebb és nehezebb időszakok is, és olyan is, amire kevésbé szívesen emlékeznek, de azokból is tudtak tanulni. Összességében úgy érzik, az egésznek volt egy szép hullámzása, de talán a 90-es éveket látják most utólag a legjobban áldott időszaknak. Tibi szerint abban az időben a korhangulat is nagyon jó volt, ők pedig jól voltak lakva a szabadság illúziójával. „Reményteljes, nyitott, befogadó légkör vett körül minket, s bár nyilván voltak nehézségeink, nagyon örülök, hogy ebben az időszakban kezdtünk”.
Mivel a fellépések alkalmával sok időt töltenek együtt, külön nem járnak össze, bár a karácsony ebből a szempontból kivétel, ilyenkor a menedzserüknél, Deák Melindánál gyűlnek össze családostól, gyerekestől. Hisznek abban, hogy a zenekar jól működéséhez az is szükséges, hogy a tagok között megfelelő távolság is legyen. Nem csak azért, hogy ne menjenek egymás agyára, hanem, hogy mindannyiukat érjék más impulzusok is.
Szívvel, lélekkel készülnek a jubileumra
A jubileumi MVM Dome koncertre szívvel, lélekkel és a hangszereikkel készülnek, a cél pedig az, hogy megidézik a fiatalság szellemét. „A nyers Quimby felállással találkozhat majd a közönség, amiben a szokásunkhoz híven benne lesz a vad rock and roll és az érzelmes valcertől kezdve minden, amit valaha csináltunk. Úgy fogunk fellépni, ahogyan mostanában egy fesztiválon. Az lesz a felállás, nem lesz plusz ember, nem lesz meglepetésvendég. De természetesen a vizuálunk megújul, a világítás olyan lesz, amilyen még soha nem volt. Tehát ezek az alap dolgok meglesznek, mégiscsak egy szép nagy helyen fogunk játszani. És igyekszünk a lehető legtöbb slágert eljátszani. A legutóbbi nagy koncerten egy szimfonikus zenekarral léptünk fel, gyönyörű volt, de most kifejezetten egy letisztult koncertet szeretnénk” – mondja Livius a márciusi ünnepi koncertről.
„És nagyon várunk mindenkit, mert kopnak az ízületeink” – mondja Fefe, aki azért megnyugtat minden rajongót: „Tíz éve még éreztük a kort, most már nem. Mert a legjobb fájdaloműző az maga a koncert”.
Livius úgy fogalmaz: „Az ugyanis egy olyan lelkiállapot, ami a testet is beemeli ebbe a gondtalan világba. És ez minden koncerten valósággá válik”.
