Rihanna Angliában is hagyta fél órát ázni a rajongókat

2016. augusztus 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Anti című album európai turnéja eddig eléggé vérszegényre sikeredik, és felháborodott rajongókat hagy mögött.

Úgy tűnik, Rihanna nem igazán tiszteli az öreg kontinens közönségét. Az idei Sziget Fesztivál közönsége kapott némi ízelítőt a sztár hozzáállásából, amikor röpke fél órát várakoztatta a tömeget, majd, hogy úgy fogalmazzunk, nem tette ki a lelkét a színpadra. A magyar rajongóknál némileg rosszabbul jártak a V fesztiválon az angol rajongók, akiket szintén alaposan megvárakoztatott a barbadosi popsztár. A 30 perces késést ugyanis esőben kellett végigácsorogniuk, hogy aztán kapjanak egy többek által vérszegénynek nevezett show-t.

Rihanna saját Instagramja alapján se volt őrületes a buli:

Az Essexben megrendezett esemény közönsége nem volt éppen szerencsés az idei évben a fellépőkkel, mert a Rihanna fellépését megelőző napon Justin Bieber saját bevallása szerint is másnaposan lépett a színpadra, ahol igen szerény teljesítményt nyújtott. Hát, finoman szólva sem kápráztatnak el minket az A-listás sztárok.

Az angol rajongók háborogtak a késés miatt:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom