Rihannának fogalma sem volt róla, hogy második babáját várja

Rihanna nagyon izgatott második babája érkezése miatt
Rihanna nagyon izgatott második babája érkezése miatt
Fotó: Christopher Polk/NBC/Getty Images

Ez is érdekelhet

Lorenzo Musetti teniszező lett az IUMAN Intimissimi új arca

Lorenzo Musetti teniszező lett az IUMAN Intimissimi új arca

2023. február 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bombaként robbant a hír, hogy úton van Rihanna és A$AP Rocky második babája. Közös titkukat Rihanna a 2023-as Super Bowl eseményén leplezte le, amikor fellépőruhája láttatni engedte kerekedő pocakját.

Rihanna, A$AP Rocky és 9 hónapos kisfiúk a brit Vogue márciusi címlapján szerepelnek. Az énekesnő bevallotta, hogy akkor még nem tudta, hogy a képeken immáron négytagú családként láthatóak, ugyanis akkor még mit sem sejtett gyermeke érkezéséről. A fotózásra még tavaly decemberben került sor, a lélegzetelállító képeket pedig Rihanna a napokban osztotta meg Instagram oldalán. Elárulta, hogy akkoriban még „fogalma sem volt róla”, hogy úton van a trónörökös.

Gyönyörű fotósorozat született

„Elképesztő, hogy ezeken a fotókon már mindkét babám szerepelt, és anyunak még csak fogalma sem volt róla…” - osztotta meg a leírásban. A felvételek egytől egyig tökéletesre sikerültek - van köztük olyan, amin kisfiúk egyedül szerepel, míg egy másikon az édes kis duót láthatjuk együtt, de természetesen a szerelmes párfotók sem maradhattak ki a sorozatból. Rihanna korábban megosztott egy TikTok videót imádnivaló kisfiáról, aki egy végtelenül vidám és életrevaló gyerek, amit az énekesnő is megerősített: „Vicces, boldog – és dagi!" - mondta nevetve. „Csodálatos baba".

Imád anya lenni

Rihanna a 2023-as Super Bowl félidei fellépőjeként árulta el terhessége hírét, amikor egy tűzpiros Alaïa pufikabátban és Loewe kezeslábasban mutatta meg növekvő pocakját. A Vogue-nak adott interjúban pedig őszintén mesélt anyaságáról. „Lényegében kettő lett belőlem. Párként mentek be a kórházba, és háromtagú családként távoztok. Ez őrület! - nyilatkozta, és akkor még nem is sejtette, hogy a múlt ilyen gyorsan megismétli önmagát, a háromtagú családból pedig hamarosan ténylegesen négy lesz. „Imád anya lenni, ezért jelenleg minden gondolata ekörül forog” - mondta róla egy közeli barát. – „Még soha nem volt ennyire boldog.”

Ezt történt mostanában a sztárvilágban:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom