Selena Gomez azzal vádolja Justin Biebert, hogy érzelmileg bántalmazta

Selena Gomez azzal vádolja Justin Biebert, hogy érzelmileg bántalmazta
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

2020. január 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Úgy tűnik Selena Gomez és Justin Bieber kapcsolatát egyszerűen nem lehet elfelejteni. Most már évek teltek el a szakításuk óta, Justin teljesen új életet kezdett, megnősült, Selena pedig karrierjére összpontosít, de közös útjuk időről időre visszatér a középpontba.

Justin és Selena 2011 és 2018 között randiztak. Igazából azt is mondhatjuk, hogy felnőttek egymás mellett. Azt azonban sosem tudtuk meg, mi volt az ok a végleges szakításra. A hullámvölgyeken mindig túltették magukat viszont 2018 márciusában történt valami, ami miatt örökre véget ért a kapcsolatuk.

Fotó: Getty Images

Selena most egy interjúban árulta el, hogy Justin bántalmazta őt. Nem fizikailag, hanem érzelmileg. Az énekesnő azt is megerősítette, hogy a Lose You To Love Me című száma ennek a toxikus kapcsolatnak a teljes lezárása, hiszen elmondása szerint személyesen sosem volt alkalmuk arra, hogy megbeszéljék, ami történt és örökre lezárják. (Valószínűleg azért, mert rövid idővel a szakítás után Justin máris összejött Hailey-vel, akivel össze is házasodtak.) Selena azt is elárulta, hogy nagyon nehéz volt számára kilépni a kapcsolatból, még akkor így is, hogy tudta, hogy érzelmileg bántalmazzák.

5 baljós jel, ami bántalmazó kapcsolatra utal

5 baljós jel, ami bántalmazó kapcsolatra utal

Justin egyébként pár hónappal korábban őszintén vallott korábbi drogfüggőségéről és közösségi oldalán kért bocsánatot mindenkitől, akivel a drogok miatt tiszteletlenül és dühösen viselkedett az évek során.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)