Smith Jerrod, azaz Jason Lewis kitálal: a nagy Szex és New York-háborúban állást foglal

2018.február.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Szex és New York 3 füstbe ment tervei körül már sikerült lecsillapodnia a kedélyeknek, azonban Kim Cattrall úgy tűnik, nem hagyja annyiban, hogy őt könyveljék el a rosszfiúként ebben az egész sztoriban (a színésznő semmilyen formában nem hajlandó újra az imádott szexéhes Samantha bőrébe bújni egy újabb film kedvéért), így gyakorlatilag az egész projekt, bár forgatásra készen állt, megfeneklett.

Kim Cattrall Jason Lewis Smith Samantha
Fotó: Rexfeatures

A szomorú hírek elcsendülését követően is Sarah Jessica Parker elég sok interjúban hangoztatta, hogy mennyire sajnálja a történteket, és reméli, hogy hamarosan mégiscsak sikerül megoldást találni a problémákra, és elkezdhetnek dolgozni a harmadik filmen. Ehhez képest Kim Cattrall szinte kizárólag csak negatívan és olajat a tűzre öntve nyilatkozott az esetről. Majd pár napja teljesen érhetetlen módon Instagram-hadjáratba kezdett Parker ellen, aki miután Jones testvére elhunyt, kifejezte együttérzését az egyik Instagramos-posztja alatt. Természetesen nem látunk be a két színésznő kapcsolatába, és biztosan mindketten másként látják a helyzetet és kettejük viszonyát, mindenesetre, most egy újabb Szex és New York-alumnus is becsatlakozott a történetbe.

Jason Lewis, aki Samantha nála jóval fiatalabb színész/felszolgálóból lett filmsztár pasiját, Smith Jerrodot alakítja a sorozatban és a filmekben kifejezte véleményét a dologban és azt is elárulta, hogy kivel ért egyet:

„Ha nem tudsz valami kedveset mondani, akkor inkább ne is mondj semmit. Azt kell mondanom, hogy Sarah mindig is olyan aranyos volt és egy elkötelezett profi, és úgy gondolom, hogy az embereknek nem kellene elfelejteni az udvariasságot és mindazt, amit kaptak, és itt meg is állok, mert nincs több jó, amit mondhatnék” – árulta el Jason Lewis.

Nézd meg a videót az interjúról:

Parker sosem erősítette meg, hogy bármilyen "háború" lett volna köztük Cattrallal a sorozat vagy a filmek forgatása alatt, már csak azért sem, mert nem áll be ezekbe. Parker azt is hozzátette, hogy "nem is fog, mert el kellett mondani ezeket és ez az ő joga".

Mindeközben Sarah Jessica Parker New York-i otthonából egy újabb interjúra igyekszik, talán folytatódik most vele az egész cirkusz?

Sarah Jessica Parker New York
Fotó: Northfoto

Sajnáljuk, hogy idáig fajultak a dolgok, már maga az is nagyon szomorú, hogy talán sosem készül el a harmadik film, viszont amit a film sztárjai csinálnak a holttestekkel az csak még fájdalmasabbá teszi az egészet.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)