Sophie Marceau és Monica Bellucci

2009. május 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az európai film két, talán legnagyobb csillaga együtt léptek a cannes-i vörös szőnyegre, stílusos bevonulás volt, hiszen mindketten vörös ruhában jelentek meg. A Dont Look Back című film premierjén a két sztár közös bevonulása volt eddig az egyik legemlékezetesebb pillanat az idei Cannes-i Filmfesztiválon. Sophie Marceau és Monica Bellucci is szerepel a filmben, ezért nagy volt az érdeklődés a bemutatón, arra azonban senki nem számított, hogy a színésznők közösen lépnek majd a vörös szőnyegre. Az európai mozik két nagy csillaga előre megbeszélte a ruhaválasztást is, így aztán megjelenésük egyszerűen lehengerlő volt. Monica Bellucci tetőtől-talpig Christian Diorban volt, az ejtett vállú vörös dressz fantasztikusan áll a színésznőnek. A hosszú uszály, a gyönyörű nyaklánc és hátrafogott haj együttesen eredményezi, hogy Monica szinte megközelíthetetlennek hat, akár egy eleven istennő. Sophie Marceau egy pánt nélküli, egyenes szabású YSL Editor Soir ruhában jelent meg. A dressz egy árnyalattal világosabb, mint Monica Belluccié, az összhatás azonban nála is tökéletes. Sophie frizurája és egész megjelenése is könnyedebb, kiegészítőnek mindössze egy nyakláncot választott, ez azonban talán még gyönyörűbb, mint kolléganőjéé. Mindkét színésznő szettje tökéletes, mi nem is tudnánk eldönteni, hogy melyikük tetszett jobban, ezért rád bízzuk a választást!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez mutatja meg, hogy egy kapcsolat nemcsak működik, hanem egyenesen virágzik

glamour plusz ikon Ez mutatja meg, hogy egy kapcsolat nemcsak működik, hanem egyenesen virágzik

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)