Szakítása óta most először jelent meg nyilvánosan Sydney Sweeney és exe: testbeszédük mindent elárul a viszonyukról
Bár az Eufória sztárja, Sydney Sweeney és szerelme, Jonathan Davino nem rég még az esküvőjükre készültek, sajtóértesülések szerint felbontották az eljegyzésüket és már hetek óta külön élnek. Most azonban újra együtt csípték el őket a lesifotósok.
Ezeket láttad már?
A 27 éves Sydney Sweeney és ex vőlegénye, a 41 éves Jonathan Davino vasárnap körülbelül egy órát töltöttek együtt egy Los Angeles-i étteremben, ahonnan közösen távoztak, miközben a kutyájukat sétáltatták.
A színésznő bő farmert, kék, kapucnis pulcsit és fekete napszemüveget viselt - amivel a célja egyértelműen az volt, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést -, egykori párja pedig egy sötétkék melegítőt választott a közös ebédjükre.
A képeken Sydney kifejezetten szomorúnak tűnik, egy pillanatra sem mosolyodott el. Bár Jonathan egy - látszólag - megnyugtató mozdulattal végigsimította a színésznő hátát, ez sem változtatott az arckifejezésén.
Tényleg ő lenne? Így nézett ki Sydney Sweeney 14 évvel ezelőtt, amikor először lépett vörös szőnyegre
Egy bennfentes a szakításukról a PEOPLE magazinnak azt mondta, Sydney Sweeney már „nem érezte jól magát”, mert „túlságosan leterhelte őt a kapcsolata és az esküvője”.
„Még nem áll készen arra, hogy megállapodjon. Csak azért maradtak együtt ilyen sokáig, mert nehéz volt számára kilépni a kapcsolatból. Nem azért szakítottak, mert nincs szerelem. Azért szakítottak, mert ő most a karrierjére akar koncentrálni” - fogalmazott a forrás.
Sydney Sweeney egykori kollégájával randizik?
Éppen csak felütött a fejét a hír, hogy a színésznő és vőlegénye lefújták az esküvőt, máris összeboronálták az Imádlak utálni című film sztárjával, Glen Powellel. Egy szemfüles rajongó ugyanis kiszúrta, hogy együtt tűntek fel egy texasi étteremben.
A szemtanú - aki képeket is készített róluk - azt állította, egy közös vacsorán vettek részt. Egy másik bennfentes szerint a színésznő azért érkezett a városba, mert meghívást kapott Glen húgának esküvőjére. Te mit gondolsz, szerinted több lehet köztük, mint barátság?
Forrás: people.com