Szakértő elemezte a brit királyi család valaha volt legnagyobb botrányát

2025. október 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A brit királyi család rossz híreinek közlésekor a tévébemondók rendszerint sötét színű öltözéket viselnek. Amikor azonban bejelentették, hogy Károly király öccse, András herceg nem használja többé a címeit, rózsaszín mintás nyakkendőt is láthattunk a képernyőn. Pedig az uralkodóház számára igencsak sötét pillanatok voltak ezek.

Hiába mondott le címéről, András herceg ügye a monarchia legkomolyabb botránya
Hiába mondott le címéről, András herceg ügye a monarchia legkomolyabb botránya
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Kérdésként merülhet fel persze, hogy a királyi családon kívül még ki számára értelmezhető rossz hírnek az a bejelentés, amelyet – több órányi szigorú embargó után – október 17-én este 7 órakor hozott nyilvánosságra a média. Akadnak olyan hangok, amelyek szerint III. Károly király idősebbik öccse, András herceg ártatlan is lehet, hiszen őt érintő bírósági ítélet egyelőre nem született.

A közvélemény azonban összességében inkább pozitív fordulatként tekint arra, hogy András herceg egyre több következménnyel szembesül. Az utóbbi hetekben ugyanis olyan információk láttak napvilágot, amelyek nyomán korábban nem tapasztalt mértékben izzott fel az utóbbi évek egyik legtöbb vitát kiváltó bűncselekményének brit szála. II. Erzsébet királynő középső fiáról azt már biztosan tudjuk, hogy kapcsolatban állt azzal a Jeffrey Epsteinnel, aki hivatalosan pénzügyi szakemberként tevékenykedett.

A 2019-ben a börtönben gyanús körülmények között elhunyt férfi valójában azonban egy emberkereskedelmi hálózat működtetője volt. Ennek keretei között többségében hátrányos vagy bizonytalan családi hátterű fiatal (akár 14 éves) lányokat toborzott és kényszerített szexuális cselekményekre. Az a nő sem töltötte még be a 18-at az András herceggel való első találkozásakor, akinek – állítása szerint – három alkalommal kellett ilyen jellegű szolgáltatást nyújtania Károly király testvére számára.

Virginia Giuffre a nemrég megjelent életrajzi könyvében is megerősítette azt a történetet, hogy Epstein 16 éves korától rendszeresen szolgáltatta ki őt gazdag és híres férfiaknak. Giuffre András herceget 2021-ben bírósági beadványban is megvádolta azzal, hogy szexuális kényszerítést és erőszakot hajtott végre rajta.

Méregdrágák, gyönyörűek és átkozottak: a brit királyi család ékszereinek valódi története

Méregdrágák, gyönyörűek és átkozottak: a brit királyi család ékszereinek valódi története

Lelepleződött a hazugság

András a címeivel kapcsolatos közleményében úgy fogalmazott, hogy „határozottan tagadja” az ellene felhozott vádakat. Így tett már abban a katasztrofálisra sikerült interjújában is, amelyet 2019-ben adott a BBC-nek. A beszélgetés több bizarr pillanata szinte azonnal mémesült. A közvélemény számára azonban az a magyarázat volt igazán felháborító, amellyel a herceg a Jeffrey Epsteinnél tett 2010-es New York-i látogatását indokolta meg.

András herceg és Jeffrey Epstein kapcsolata a lehető legszerencsétlenebb baleset, ami a monarchiával történhetett
Fotó: Davidoff Studios Photography / Getty Images

András azt állította, hogy ő mindössze meg akarta mondani Epsteinnek: „nem láthatják őket többet együtt.” Ironikus módon a két férfi Central Parkban tett sétájáról fénykép is készült. Ez pedig azért okozott óriási botrányt, mert ekkorra Epstein már letöltötte azt a börtönbüntetést, amelyet két évvel korábban szabtak ki rá gyermekprostitúcióra való felbujtás miatt. András az interjúban azt mondta, ezt követően nem érintkeztek többé. Idén október 12-én azonban nyilvánosságra került egy olyan későbbi e-mail, amelyben a herceg azt írta Epsteinnek: „együtt vannak ebben,” valamint „hamarosan ismét együtt fognak játszani.”

Ebből az üzenetből annyi biztosan egyértelmű, hogy András herceg hazudott a hat évvel ezelőtti interjúban. Ezen információ nyomán a többség számára a legkevésbé sem gyászos eseményként tételeződött a pillanat, amikor október 17-én a volt yorki herceg bejelentette, hogy nem használja többé a címeit. Mi több: érthető módon sokan ennél jóval súlyosabb következményeket várnának el egy olyan ügyben, amely óriási mértékben mutat túl a modern brit királyi család bármely korábbi botrányán.

Ha megtudod, mi volt Erzsébet királynő civil munkája, egészen másképp emlékezel majd rá

Ha megtudod, mi volt Erzsébet királynő civil munkája, egészen másképp emlékezel majd rá

Itt már nem pusztán hercegi válásról vagy vádaskodásról van szó. És nem is arról, hogy Harry hercegnek volt-e joga leírni a könyvében: az apja minden útjára magával viszi a gyerekkori plüssmackóját. Andrással a bűncselekmények dimenziójában járunk. Ennek pedig beláthatatlan kimenetele is lehet az uralkodóház szempontjából.

Erzsébet királynő emlékét is beárnyékolja az András herceg botrány
Fotó: Tim Graham / Contributor / Getty Images

A britek megbüntetnék Andrást

Az persze, hogy valaki egy képen szerepel egy elítélt amerikai bűnelkövetővel, önmagában még nem büntetendő. A Virgina Giuffre és András herceg közötti 2021-es polgári peres eljárás pedig közös megegyezéssel zárult le az Egyesült Államokban. New York déli körzeti ügyésze azonban már 2020-ban szóvá tette, hogy hogy a volt yorki herceg „zéró együttműködést tanúsított” az Epstein-nyomozás során. Az pedig, hogy 2010 után is kapcsolatban állt az emberkereskedővel, akár jogi problémát is jelenthet a későbbiekben.

Ez volt az a végzetes hiba a szakértő szerint, amikor Károly király elveszítette Harry herceget

Ez volt az a végzetes hiba a szakértő szerint, amikor Károly király elveszítette Harry herceget

Ami viszont még nagyobb gond, az az, hogy a hercegről egyéb dolgok szintén kiderültek. Egy másik kiszivárgott e-mailből például kitudódott, hogy a herceg arra kérte a testőrét, szerezzen kompromittáló információkat Giuffreről. Ehhez András megszerezte és továbbadta a nő születési dátumát és társadalombiztosítási számát Epsteintől, ami miatt mind az Egyesült Államokban, mind pedig az Egyesült Királyságban nyomozás indulhat ellene. Ennek a lehetőségnek András herceg hazájában jelenleg igen magas a támogatottsága.

A Savanta nevű közvéleménykutató cég szerint például a válaszadók 69%-a nem elégedne meg a címek elvesztésével. A feltételes mód nem véletlen. András ugyanis ráadásul továbbra is – többek között – yorki herceg, csak abba egyezett bele, hogy nem használja ezt a címet. Ezt sokan cinikus megoldásként értékelik. Ezen a ponton pedig nemcsak a herceg, hanem a monarchia egésze alatt is megrengett a talaj.

Nem pusztán arról van szó ugyanis, hogy időközben András volt felesége, Sarah Ferguson és a lányai, Beatrix és Eugénia hercegnő is belekeveredtek az Epstein-botrányba. Hanem arról, hogy a királyi család első vonalából vajon ki mennyit tudott a herceg zavaros ügyeiről és mit tett azért, hogy megvédje őt. Az András-ügynek ugyanis az az egyik leginkább problémás vetülete a királyi család szempontjából, hogy II. Erzsébet emlékére is árnyékot vet.

Csoda, hogy megvalósult Károly király és Kamilla királyné esküvője: egy sor szerencsétlen dolog történt a szertartás előtt és után

Csoda, hogy megvalósult Károly király és Kamilla királyné esküvője: egy sor szerencsétlen dolog történt a szertartás előtt és után

A királynő döntése nyomán a herceg még korábban elvesztette az „ő királyi fensége” megszólítást, valamint a királyi család képviseletének lehetőségét.

A közvélekedés mégis az kezd lenni, hogy az uralkodó nem tett eleget, hogy elvakította a kedvenc gyermekének tartott herceg iránti anyai elfogultság.

Ami azonban még több ellenérzést szült, az az, hogy Károly király uralkodása óta mintha enyhült volna a szorítás az öccse körül. Andrást vitathatatlanul többet láthattuk az utóbbi 3 évben nyilvános családi eseményeken, mint korábban.

7 sokkoló eset, amikor a királyi család tagjainak tényleg veszélyben volt az élete

7 sokkoló eset, amikor a királyi család tagjainak tényleg veszélyben volt az élete

Veszélyben a monarchia

A fentiek alapján nem meglepő, hogy villámsebességgel terjed az a feltételezés, amely szerint Károly gyenge kezű uralkodó vagy András tudhat valamit róla. A rossz nyelveket talán csak úgy lehetne elhallgattatni, ha Károly valóban megfosztaná András herceget minden címétől. Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ezt kizárólag a parlament tehetné meg. Az a parlament, amely az Egyesült Királyságot sújtó megélhetési válság közepette egyelőre nem tudja eldönteni, hogy akarja-e az adófizetők pénzét az uralkodóház efféle ügyeire pazarolni.

A fiatal András herceg és édesanyja, Erzsébet királynő 1980-ban
Fotó: Tim Graham/Getty Images

Az udvar persze szívesebben tartaná a saját kezében a kontrollt. Hiszen ha egy királyi herceget egyszerű állampolgárrá lehet tenni, akkor ki tudja, hol lesz ennek a folyamatnak vége. Akkor akár az is megtörténhet, hogy az alattvalókat elkapja a gépszíj és véget vetnek az egész monarchiának. Ez az opció persze továbbra sem valószínű. Tom Sykes királyi újságíró nemrég beszélt az egyik videójában arról, hogy az uralkodó elit, az alkotmány és a pénzvilág összjátéka még mindig feszesen egyben tartja azt az osztálytársadalmat, amelynek a csúcsán a Windsor-ház található.

Diana hercegné és Károly herceg elképesztő dolgot tettek Magyarországon, ez mindent elárult a házasságukról

Diana hercegné és Károly herceg elképesztő dolgot tettek Magyarországon, ez mindent elárult a házasságukról

Ezzel együtt is elég nagy bajt jelent az uralkodóház számára, hogy Keir Starmer miniszterelnök azt az indítványt viszont egyértelműen támogatja, amely szerint vizsgálatot kellene indítani András lakhelye, a Royal Lodge ügyében. Szintén kiderült ugyanis, hogy a némileg álszerény elnevezésű („királyi lak”), 30 szobás kastély bérleteként a herceg az elmúlt két évtizedben csak jelképes összeget fizetett. Ennek kapcsán néhányan elkezdték azt is követelni, hogy a parlament nézzen rá a teljes királyi család kiadásaira és bevételeire, amelyeket jelenleg jótékony homály fed.

Egyelőre viszont semmi komolyabb nem történt azon kívül, hogy az András címerét tartalmazó lobogót eltávolították a windsori kastélyból. A királyi családban egyébként business as usual, vagyis minden a megszokott rendben zajlik. Azt kivéve persze, hogy egyre több feszültség látszik kirajzolódni Károly király és a trónörökös Vilmos herceg között a botrány kapcsán is.

Sötét idők ezek az uralkodóház számára. Semmiképpen nem sötétebbek azonban, mint a tavaly öngyilkosságot elkövetett Virginia Giuffre bármely hétköznapja kamaszkorában. A könyvében ő azt kérte, hogy bármilyen szörnyű volt is a sorsa, olvassunk tovább. Kétségtelenül érdekes kérdés, mi lesz a brit monarchiával. Nem szabad elfelejtenünk viszont, hogy Epstein áldozataiért azzal tehetjük a legtöbbet, ha nemcsak a – vélt vagy valós – gazdag és hatalmas elkövetők történetét, hanem az övékét is megismerjük.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)