Belehalt sérüléseibe az egykori szépségkirálynő, brutális balesetet szenvedett

A 30 éves Kseniya Alexandrova néhány hónappal azután vesztette életét, hogy férjhez ment
A 30 éves Kseniya Alexandrova néhány hónappal azután vesztette életét, hogy férjhez ment
Fotó: Getty Images /Frazer Harrison

Ez is érdekelhet

Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

glamour plusz ikon Az ő arcát festette a Guernicára Picasso, majd jött egy nő, és többet szóra sem méltatta

2025. augusztus 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindössze 30 éves volt Kseniya Alexandrova, az egykori Miss Universe versenyző, aki augusztus 12-én halt meg, hetekkel azután, hogy a szélvédőjüknek csapódott egy jávorszarvas még júliusban. A modellként és pszichológusként dolgozó Alexandrova csupán néhány hónappal a tragikus baleset előtt ment hozzá férjéhez, aki az autót vezette a balesetkor.

A borzalmas baleset az oroszországi Tver Oblast régióban történt: a pár éppen Rzsevből autózott hazafelé július 5-én, amikor elütötték a hirtelen eléjük ugró állatot, ami az ütközés során betörte a szélvédőt, írja a People. Kseniya Alexandrova, aki az anyósülésen ült, súlyosan megsérült a balesetben.

„A kiugrás pillanata és a becsapódás között a másodperc töredéke telt el. Semmire nem volt időm. Minden csupa vér volt.” – nyilatkozta a baleset után Alexandrova férje, aki azt is elmondta, hogy több autós is megállt a baleset láttán, hogy segítsen, 15 percen belül pedig a mentőszolgálat is a helyszínre ért. A modell agysérülése azonban olyan szinten volt súlyos, hogy hetekkel később belehalt annak szövődményeibe.

Kseniya Alexandrova 2017-ben képviselte Oroszországot a Miss Universe világversenyen
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Modell volt és pszichológus, aki előtt egy élet állt még

Kseniya Alexandrova még 2017-ben képviselte Oroszországot a Miss Universe szépségversenyen, ugyanebben az évben megnyerte az oroszországi fordulót. Modell pályafutása mellett pedig gyakorló pszichológusként is dolgozott: Instagram-posztja szerint 2022 novemberében diplomázott a Moszkvai Pedagógiai Állami Egyetemen.

Halálhírét modellügynöksége, a Modus Vivendis osztotta meg augusztus 13-án Instagram-oldalukon. „Kseniya okos [és] tehetséges volt. Tudta, hogyan kell inspirálni, támogatni és melegséget adni mindazoknak, akik körülvették őt. Számunkra örökre a szépség, a kedvesség és a belső erő szimbóluma marad" – fogalmazott az ügynökség soraiban, melyben legmélyebb együttérzését fejezte ki Alexandrova családja, barátai és azok felé, akik ismerték őt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)