Szilágyi Áron és a vizsgaidőszak
Szilágyi Áron kardvívó az egyik legszimpatikusabb olimpikonunk és sportolónk, aki még egy éve sincs a nyilvánosság kereszttüzében, máris egy ország imádja. Áron egyáltalán nem bánja a személye iránti hatalmas érdeklődést, sőt – azt mondja, boldog, hogy népszerűsítheti a kardvívást és egyáltalán, az egész magyar sportot. A huszonkét éves egyetemista egyébként szerencsére nem aggodalmaskodó típus, egy kis stressz kifejezetten spannolja a páston. A vizsgák miatt sem esik kétségbe, habár a közelgő anatómiát szívesen kihagyná.
Ezeket láttad már?
Egyszerre két egyetemre jársz, emellett profi sportoló vagy, hogyan egyezteted össze a vizsgaidőszakot az edzésekkel?
Az ELTE nemzetközi kapcsolatok szakán most lennék harmadéves, de passziváltattam magam erre a félévre, így most csak a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán kell vizsgáznom. Szerencsére a december-január nyugodtabb időszak az edzések tekintetében is, így napi öt-hat óra vívás mellett marad időm a tanulásra.
Mondhatjuk, hogy a sport hatására fegyelmezettebben állsz hozzá a tanuláshoz is?
Tény, hogy megtanultam jól beosztani az időmet és megfelelően összpontosítani, de velem is előfordul, hogy alig tudom magam rávenni arra, hogy kinyissak egy könyvet, elkezdjek tanulni.
Végeztél már a vizsgákkal, vagy még hátravan néhány?
Már csak egy anatómia és egy élettan vizsga van hátra, a többivel kész vagyok. Sajnos pont az anatómiáért nem rajongok annyira. Gimiben kifejezetten reál beállítottságú voltam, mostanában azonban más dolgok érdekelnek.
Feltételezzük, hogy például a pszichológia. Miért pont erre a szakra jelentkeztél?
Sportolóként többször is dolgoztam együtt pszichológusokkal, beleláthattam egy kicsit ebbe a szakmába, és nagyon érdekesnek találtam. Élvezem az egyetemet is, izgalmas előadásokat és jó tanárokat hallgatok.
A csoporttársaid nem voltak megilletődve, amikor egy olimpikon ült melléjük a padba?
Egy kicsit tartottam majd tőle, hogyan reagálnak rám, de nagyon kellemesen csalódtam: mindenki úgy bánik velem, mint bármely másik csoporttársával, senki sem érezteti velem, hogy kilógnék közülük. A gyakorlati órákon, a tanárok részéről sem tapasztaltam semmi kivételezést vagy elfogódottságot.
Akkor eldöntötted, hogy pszichológus leszel, ha befejezed a sportkarrieredet?
Ez még olyan messze van… Fogalmam sincs, hány évig fogok vívni, ahogyan arról sem, hogy végül pszichológus leszek-e. Úgy érzem, most vagyok abban a korban, hogy bővítsem az ismereteimet, hogy olyan dolgokkal foglalkozzam, amiket izgalmasnak találok. Nagyon szeretem a gyerekeket, sokszor kérdezték már, hogy lennék-e edző, ahogy azt is, hogy sportpszichológus, de bevallom, most még nem tudom, mi lesz tíz-tizenöt év múlva. Ami most fontos, az a tanulás, és természetesen az, hogy augusztusban Budapesten lesz a vívó-világbajnokság, ahol nagyon szeretnék jól szerepelni.