Színésznek született: Interjú Adorjáni Bálinttal

2016.április.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Adorjáni Bálint immár hetedik éve oszlopos tagja a Radnóti Miklós Színháznak. A zsigereiben hordozza rendkívüli tehetségét, nem csoda, hogy mindenegyes karaktere magával ragadja a közönséget.

Színésznek született: Interjú Adorjáni Bálinttal
Fotó: AlmásyCsaba

Honnan jött a színpad iránti vonzalom?
Egészen óvodától datálódik a színészet iránti érdeklődésem. Emlékszem az összes anyáknapi műsorra, évzáróra, ahol szinte mindig én voltam az, aki előre volt tolva a szereplésben, nekem kellett vinnem a műsort. Állítólag amikor megkérdezte a tanítóbácsim első osztályban, hogy mi leszek, ha nagy leszek, rögtön rávágtam, hogy színész vagy vendéglős akarok lenni! Később az általános iskolában és a gimnáziumban is különböző versmondó versenyeken szerepeltem. A gimnázium után mégis közgazdász és jogi szakon folytattam a tanulmányaimat, majd felvettek a Színház és Filmművészeti Egyetemre is.

A családban van olyan, aki a művészeti pályán találta meg a számításait?
A művészet mindig is fontos szerepet játszott az életünkben. Különböző történetek keringenek generációkra visszamenőleg. A dédnagymamám gyerek színtársulatot vezetett, de a nagymamámtól sem állt távol ez a világ. A vizualitás és alkotás áthatotta életemet, édesapám szobrász, édesanyám pedig építész. Gimnázium végén még nem éreztem késztetést, hogy jelentkezzek erre a pályára. Majd a Pécsi Tudományegyetemen közgazdaságot hallgatva döbbentem rá, hogy milyen erős vonzalmat érzek a színház iránt.

Fotó: Emmer László

Több város is meghatározó szerepet tölt be az életedben.
Családunk Csíkszeredáról származik, gyerekkori meghatározó élményeim mind ide kötnek. Magyarországra költözve, Szekszárdon fejezetem be az általános iskolát, majd Budapesten végeztem el a gimnáziumot. A szüleim most is Szekszárdon élnek, mind a mai napig szeretek hazajárni. Miután Pécsen lediplomáztam mint jogi szakokleveles közgazdász, felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre, így visszatértem Budapestre.

Hét éve játszol a Radnóti Színházban. Hogyan kerültél oda?

Már az egyetemen vágyam volt, hogy egyszer ebben a színházban játszhassak. Bálint András igazgató gyakorlatra hívott, ahol egy bohózatban egy spanyol detektívet játszottam. Majd végül a beugrásból szerződés lett és ennek már több mint hét éve. Azóta több tucat darabban láthatott a közönség, néha én is rácsodálkozom mennyi különböző karakter formálhattam meg eddig.

Hogy néz ki egy napod?
Általában reggel tíz és kettő között próbák vannak, majd fél héttől késő estig előadásom van. Közben persze adónak a különböző, váratlan munkák; felkérések és forgatások. A szabadidőmet igyekszem a természetben és a barátaimmal tölteni. Lovagolni járok, falat mászom, rengeteget biciklizek. Előadások után, éjjel általában teszek egy nagy kört a bringámmal a Margit-híd és a Lánchíd között.

Hogy lett a szenvedélyed a lovaglás?
Amikor a Kossuth Kifli című Tv sorozatban játszottam, meg kellett tanulnom lovagolni. Krucsó Ági kaszkadőr segítségével sajátítottam el az alapokat, és azóta is hozzá járok. Egészen a kezdetektől olyan érzésem volt, mintha mindig is ezt csináltam volna. Azóta is a filmben szereplő lovammal járok ki terepre. Lassan már három éve lovagolok.

Fotó: Emmer László

Mi volt az első meghatározó darab az életedben?
Nagyon fontos munkának tartom Őri Rózsa rendezésében a Bárány Boldizsár gyerekelőadást, melyben három szerepet is játszok egyszerre. Állatokat kell megjeleníteni, különböző mozgással, hanggal. Meghaladtuk a 186 előadást, de még mindig ugyanúgy élvezem, mint az elején. Izgalmas feladat. Ilyen egyébként a Karamazov Testvérek is, melyet van szerencsém két különböző rendezésben is játszani. Először a színművészetis osztálytársakkal dolgoztuk fel a regényt, tavaly óta pedig a Radnótiban is szerepelhetek ebben a fantasztikus műben. De nagyon otthon éreztem magamat a Mozgófénykép és a Naftalin darabokban is.

Szerepek tekintetében melyik karakterrel tudtál vagy tudsz a legjobban azonosulni?

Nem tudok konkrét szerepet mondani, mindegyik másért áll hozzám közel. Szeretem azokat a szerepeket, amibe bele tudom tenni az erőmet, a férfiasságomat, a humoromat és azt a lendületet, ami bennem van.

Miben láthatunk mostanában?
A Karamazov testvérekben, a Buborékokban, a Barány Boldizsárban, illetve a Spam Operettben, Glembay házban és van egy Szabó Lőrinc estem is. Nyáron pedig újra bemutatjuk a Tévedések Vígjátékát a Szegedi Szabadtéri játékokon, valamint előkészületben van egy önálló Brell estem is.

Jövőbeni terveid?
A színház mellett, sok magyar és külföldi sorozatban, filmben kaptam már kisebb-nagyobb szerepeket. Dolgoztam Tom Hanksszel, Melissa McCarthy-val, Ron Howard rendezővel. A jövőben a filmezésre szeretnék több hangsúlyt fektetni, melyhez találtam egy partnert, aki a külföldi lehetőségeket menedzseli a számomra.


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője