Szívszorító! Christina Aguilera elmesélte, hogyan bántalmazta az édesapja

2016. február 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Christina Aguilerának elképesztő traumát cipel magával gyerekkora óta. A 35 éves énekesnő apja, pokollá tette a fiatal Christina és édesanyja életét.

A gyönyörű énekesnő elmondása szerint nem érezte magát biztonságban kislánykorában, és ami a legrosszabb volt az egészben, hogy nem tudott az apja agressziója ellen védekezni, éppen ezért az éneklésbe menekült, ez volt az egyetlen dolog, ami segített neki átvészelni a borzalmas éveket.

Amikor Christina 4 éves volt, édesanyja úgy talált rá, hogy az arca vérzett, amikor az anyuka, Shelly megkérdezte, hogy mi történt, a kislány annyit válaszolt, hogy: "Apa pihenni akart, én pedig hangoskodtam".

Végül Shelly elmenekült az erőszakos férjétől Christinával, házasságuknak pedig 1989-ben vége lett.

"A tény, hogy az apukám ennyire elnyomta az édesanyámat... Úgy döntöttem, hogy nem leszek olyan nő mint ő, nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen szituációba kerüljek, amikor valakitől függök érzelmileg, vagy akár pénzügyileg. Mondtam magamnak, hogy nem lehetek gyenge, mindig erősnek kell lennem, és be kell fejeznem a munkám" -mondta Christina Aguilera.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom