Ha nem olvadsz el Szoboszlai Dominik feleségének fotójától, jégből van a szíved
Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka nyár végén tudatták a nagyvilággal, hogy megszületett az első gyermekük. Bár a kislányuk nevét (még) nem árulták el, már több cuki fotót is megosztottak róla az Instagramon. Legutóbb például egy elképesztően édes anya-lánya pillanatot mutattak meg a követőiknek.
Ezeket láttad már?
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka időről időre megörvendeztetik a rajongóikat egy-egy tündéri babafotóval. Bár arra mindig ügyelnek, hogy a kicsi arcát ne mutassák a felvételeken, így is teljesen elolvadunk tőlük.
Most Borka egy olyan képet osztott meg, amin a csöppség outfitje a lényeg: a pici ugyanis tetőtől talpig epres szettben ül az anyukája ölében. Nemcsak a ruhácskáját díszítik eprek, de piros cipellőjét is a gyümölcsről mintázták. Már most olyan stílusos, mint az édesanyja!
Ráadásul nem ez az első baba-szett, amiért odavagyunk. Korábban Borka egy olyan anya-lánya fotót tett közzé, amin a pici édesapja mezének aprócska másolatában tündökölt.
7 csodás fotó Szoboszlai Dominik menyasszonyáról, akit egy év után eljegyzett a sztárfocista
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka tavaly ősszel jelentették be az eljegyzésüket
A sztárfocista tavaly októberben kérte meg szerelme kezét egy álomszép gyűrűvel, néhány hónappal később pedig már ki is mondták egymásnak a boldogító igent: Dominik elegáns, fekete öltönyben, Borka pedig egy klasszikus, tollakkal díszített, hófehér ruhában állt oltár elé. „2025.03.25. ❤️” - írta a pár az esküvői fotójához.
Májusban bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják, augusztusban pedig Instagramon, egy fekete-fehér fotóval tudatták a nagyvilággal, hogy szülők lettek. „A születésed a mindent jelenti nekem. Köszönöm, szerelmem, hogy elhoztad őt az életünkbe” - írta posztjában Dominik, aki azóta már a focipályát is megmutatta a kislányának. Csak úgy sugárzik belőle, milyen boldog, hogy a karjaiban tarthatja a csöppséget!