Sztárok, akik ott voltak a Met gálán, de már senki sem emlékszik rájuk

2019. május 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pár nap múlva, május 6-án ismét jön a Met gála, ahol a hírességek minden évben elképesztő szettekben pompáznak. Tavaly a vörös szőnyeget a katolicizmus és egyházi dizájn témaköre uralta, idén pedig a kissé összetettebb camp téma fogja alakítani a sztárok megjelenését.

Vannak olyan hírességek, akikről előre tudjuk már, hogy nem hiányozhatnak majd a nagyszábású eseményről, viszont akadnak olyanok is, akik csupán 1-2 alkalommal tették tiszteletüket és mára már el is felejtettük, hogy bizony volt alkalom, amikor ott voltak!

Emlékszel még rájuk a Met gáláról?


Lindsay Lohan utoljára 2007-ben látogatott el a gálára!

Fotó: Getty Images

Demi Lovato 2016-ban elképesztő formában volt. Azóta sajnos nagyon sok rossz történt vele, még az elvonót is megjárta. Valószínűleg idén sem vonul a vörös szőnyegen, de hátha meglepetést okoz rajongóinak...

Fotó: Getty Images

Hilary Duff 2008-ban vonult utoljára a Met gálán, ebben a gyönyörű Elie Saab ruhakölteményben.

Fotó: Getty Images

Fogadni mernénk, hogy arra már nem emlékeztél, hogy 2001-ben Hillary Clinton is ott volt a Met gálán, egy nem is akármilyen ruhában...

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom