Törőcsik Franciska merész meztelenruhában mutatta be új filmjét, ettől a lélegzeted is eláll majd

2025. november 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

November 13-án Tallinban debütált a Magyar menyegző című új zenés alkotás, melynek főszereplője, Törőcsik Franciska egy mesés Daalarna kreációban jelent meg a vörös szőnyegen. A színésznő a hangulatában a filmet idéző, fekete meztelenruhában varázsolt el mindenkit.

törőcsik franciska (2)
Törőcsik Franciska a Magyar Menyegző című film egyik főszereplője
Fotó: SOPA Images/Getty Images

A Tallinn Black Nights filmfesztivál vörös kockás szőnyegéről posztolt a minap Törőcsik Franciska, aki Kovács Tamás, Kövesi Zsombor és Rohonyi Barnabás mellett alakítja a fesztiválon bemutatott Magyar Menyegző egyik főszerepét. A nyolcvanas években játszódó romantikus film a magyar néptánc és népzene erejét mutatja be, a sztori szerint két budapesti fiú Erdélybe utazik, hogy részt vegyenek egyikük unokatestvérének lakodalmán, és nem várt kalandokba keverednek.

Törőcsik Franciska az észt fővárosban megrendezett filmes eseményre egy lehengerlő, éjfekete ruhát választott, amelyet a Daalarna vezető tervezője, Benes Anita alkotott meg a számára. A színésznő Instagram-posztban mutatta meg a darabot, melynek felsőrésze meztelenruhának is beillett, a népi motívumokra emlékeztető virágminta egyszerre volt merész és ízléses. Franciska a szettet egy Rienne Creations fejdísszel egészítette ki, amely szintén egyértelműen a filmben is megjelenő kalotaszegi esküvői öltözet egyik elemére utalt.

Törőcsik Franciska a Tallinni Filmfesztiválon egy különleges Daalarna kreációt viselt
Fotó: Instagram/@franciskatorocsik

A Hunyadi és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésznője nem először visel Benes Anita által tervezett ruhát. Az idei torontói filmfesztiválon egy csillogó, gyöngyházfényű hatású Daalarna estélyiben jelent meg, amely apró, hálószerűen elhelyezett díszítéseivel igazi ragyogást kölcsönzött az összhatásnak. Mi több, október elején a kanadai III. Törőcsik Mari Filmfesztiválra egy fekete, csipkével varrt, testszínű béléssel kiegészített ruhát választott, ismét csak a tervezőtől.

8 fotó, amin Törőcsik Franciska világsztárokat megszégyenítő ruhában tündököl a vörös szőnyegen

8 fotó, amin Törőcsik Franciska világsztárokat megszégyenítő ruhában tündököl  a vörös szőnyegen

A 2025-ös GLAMOUR Women of the Year-gáláról Az év színésznője díjjal hazatérő Franciskától nem állnak távol a merészebb választások, a budapesti Time Out Market megnyitóján egy csipkével áttört blézerben tett eleget műsorvezetői feladatainak.

Ami pedig a Magyar menyegzőt illeti, a hazai premierre még egy kicsit várni kell, ugyanis 2026. január 22-én mutatják be a magyar mozik.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)