Végre kiderült, melyik angyal viselheti idén a 1 millió dolláros csodamelltartót

2018. november 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

November 8-án ismét a kifutón láthatjuk a Victoria´s Secret angyalait, köztük Palvin Barbit is, akit egy kis kihagyás után újra beválogattak a modellek közé.

A lányok felkészülése, kemény edzése már hetek óta tart, a show-ról pedig folyamatosan egyre több részlet derül ki.

Most például már azt is tudni lehet, hogy kit ért a megtiszteltetés, hogy viselheti a Fantasy Bra névre keresztelt gyémántokból álló, csodaszép melltartót, melyben tavaly Lais Ribeiro vonult végig a kifutón.

A melltartó 1 millió dollárt, azaz kb. 282 millió forintot ér. Mindemellett elkészítésével 930 órát dolgoztak és 2100 darab Swarowski gyémántot illesztettek az ezüstből készült alapra.

A dögös szépség megmutatja, hogy még egy Victoria´s Secret modellnek is lehetnek striái!

A dögös szépség megmutatja, hogy még egy Victoria´s Secret modellnek is lehetnek striái!

Aki pedig viselheti, nem más mint Elsa Hosk, aki november 7-én fogja ünnepelni harmincadik születésnapját, így igazán tökéletes születésnapi ajándék lesz ez számára.

Elsa Hosk
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom