Vilmos dagad a büszkeségtől, György és Sarolta pedig ennivalóan édesek

2018. április 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem hiába verődtek össze rengetegen a kórház előtt, ahol Kate Middleton életet adott harmadik gyermekének, mert a délután is tartogatott izgalmakat.

Vilmos herceg
Fotó: Rexfeatures

Ugyan a hercegné már korábban a nap folyamán világra hozta a hercegi pár harmadik gyermekét, és már azt is tudjuk, hogy az újszülött, mint ahogy azt sejteni lehetett kisfiú. Vilmos herceg és a kis György herceg, valamint Sarolta hercegkisasszony öt óra tájékában érkeztek meglátogatni Kate Middletont és családjuk legkisebb, újszülött tagját.

Vilmos herceg csak úgy dagadt a büszkeségtől, a mindig visszafogott előkelőség most nem is próbálta palástolni az örömét. György herceget láthatóan kissé zavarta a nagy érdeklődés, azonban Sarolta hihetetlenül cserfes volt, és nem győzött integetni a fotósoknak. Ő talán még Vilmos hercegnél is izgatottabb volt, bár nehéz eldönteni, hogy a rengeteg ember, vagy újszülött öccse miatt volt ennyire lelkes, mindenesetre a család fotói egyszerűen ennivalóak.

Vilmos herceg, György és Sarolta újszülött látogatóban
Fotó: Rexfeatures
Vilmos herceg és gyerekei a harmadik hercegi baba születésének napján
Fotó: Rexfeatures
Vilmos és György hercegek, és Sarolta hercegkisasszony
Fotó: Rexfeatures

Sarolta még a kórház ajtójából is visszaintegetett a fotósoknak:

Sarolta hercegnő integet a kórház előtt várakozóknak
Fotó: Rexfeatures

A boldog háromszoros apuka, Vilmos herceg:

Vilmos herceg távozik a kórházból
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)