Viszlát hercegi cím: így változik meg Meghan és Harry élete

Viszlát hercegi cím: így változik meg Meghan és Harry élete
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2020. január 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Úgy tűnik lezárult Harry herceg és Meghan Markle több hete tartó botránya. A királynő pontot tett a függetlenedési ügy végére és tegnap egy közleményben fejtette ki álláspontját.

II. Erzsébet királynő ismét bebizonyította, hogy mindennél fontosabb számára a család, ezért most első sorban nagymamaként, nem pedig királynőként cselekedett. Elfogadta a pár kívánságát, nyilatkozata pedig kifejezetten szívhez szólóra sikerült.

˝Hosszú hónapok megbeszéléseit és tárgyalásait követően kijelenthetem, hogy együtt megtaláltuk a konstruktív és támogató utat unokám és családja számára.
Harry, Meghan és Archie mindig a családom szeretett tagjai lesznek. Elismerem, hogy az elmúlt két évben az intenzív figyelem miatt hatalmas kihívások elé kellett nézniük, és támogatom, hogy függetlenedni szeretnének. Szeretnék nekik köszönetet mondani az országért és a Nemzetközösségért végzett odaadó munkájukért, és különösen büszke vagyok arra, hogy Meghan ilyen gyorsan a családunk tagjává vált. Az egész családom bízik benne, hogy a mai megállapodás lehetővé teszi számukra, hogy boldog, békés, új életet építsenek.˝- írta a királynő

Fotó: Getty Images

De mit jelent ez a jövőre nézve?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)