Zendaya elárulta, hogy mit szeret Tom Holland-ben és mi olvadozunk

A két színészről már többször feltételezték, hogy ami köztük van, az több mint barátság, de ezt ők eddig még nem erősítették meg. Most viszont egyik interjújában Zendaya elárulta, hogy mit szeret annyira Tom Holland-ben, és ezek a mondatok is azt mutatják, hogy a forgatás igazán jó csapattá kovácsolta őket.

Zendaya elárulta, hogy mit szeret Tom Holland-ben és mi olvadozunk
Fotó: Gettyimages.com

Szerelmesek vagy sem?

Mint mindenki tudja, Tom Holland és Zendaya a Pókemberben játszottak együtt és azóta terjengenek különböző pletykák azzal kapcsolatban, hogy együtt vannak-e vagy sem. Az utóbbi időben pedig újra többször láthattuk őket együtt, sőt különböző Instagram-posztok teszik még jobban megerősítik a feltételezéseket, miszerint szerelem bontakozik ki a két fiatal között.

Ez az egész fellángolásnak tűnő valami egyébként csak az új Pókember-film promóciója is lehet, de ami igazán beindította a találgatásokat az az, hogy szeptemberben csókolózni látták őket egy autóban, majd később még egy esküvőn is közösen jelentek meg. Zendaya nagyon kedvesen beszél színésztársáról. Egy interjúban a következőket mondta róla:

"Mint színészben, nagyon szeretem benne, hogy imádja a Pókember szerepkört. Nagy felelősséggel jár ez - bárhova mész, szuperhősnek kell lenned. A gyereknek, aki elsétál mellette, ő maga Pókember. Szerintem ezt ő nagyon jól kezeli. Tom munka közben is maximalista."

7 dolog, amit nem tudtál Zendayáról

Továbbá a színésznő elmesélte azt is, hogy amikor a harcjeleneteket forgatják, minden egyes vágás után odamegy a kamerákhoz, hogy visszanézze azt, és mindig elmondja, hogy "újra, tudok ennél jobbat is". Amellett, hogy szakmailag nagyon elmismeri, karizmatikus emberként jellemzi Tomot, úgy jellemezi Tomot, aki bárkivel megtalálja a közös hangot, és mindenkit meg tud nevettetni.

Ha még mindig nem lennél teljesen meggyőzve a csókolózós képek ellenére sem, akkor legyen ez az utolsó bizonyítékunk rá, hogy Tom Holland bizony teljesen odáig van Zendayáért:

Ez is érdekelhet

 A Wednesday letaszította a trónjáról a Stranger Things 4. évadát

A Wednesday letaszította a trónjáról a Stranger Things 4. évadát

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói