Angelina Jolie olyat mondott fiának, ami a legfájóbb lehet egy gyerek számára

2018. december 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie és Brad Pitt házassága 2016-ban ért véget, de azóta is rengeteget hallhatunk róluk és problémákkal teli magánéletükről. Úgy tűnik hiába váltak el, közös életüket egyszerűen lehetetlen lezárni.

Persze a válás körüli sok veszekedés azt eredményezte, hogy vannak akik Angelina oldalán állnak, mások viszont Bradről gondolják, hogy hibákat követett el a kapcsolat során.

Végre!! Dűlőre jutott Angelina Jolie és Brad Pitt a gyerektartásssal kapcsolatban

Végre!! Dűlőre jutott Angelina Jolie és Brad Pitt a gyerektartásssal kapcsolatban

Az, hogy mi az igazság, nem tudhatjuk pontosan, de biztosak vagyunk benne, hogy sokkal összetettebb a helyzet annál, mint amit kívülállóként látunk.
Most egy újabb szívszaggató hír látott napvilágot, méghozzá az, hogy Angelina elmondta fiának, Pax-nak, hogy Brad soha nem akarta őt örökbe fogadni.

Angelina Jolie és Pax
Fotó: Getty Images

A színésznő állítása szerint ő erőltette a dolgot és férje túl problémásnak találta az adoptálást. Elmondása szerint ebből rengeteg konfliktus is adódott és már akkor majdnem válás lett a dolog vége. Ha ez igaz is, nagyon sajnálatos, hogy szegény fiúnak ezt meg kellett tudnia.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom