A lófarkas Brad Pitt szolgáltatta az Oscar-gála egyik legaranyosabb pillanatát

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné káprázatosan szép ruhában tűnt fel, minden porcikájából sugárzik az elegancia

Katalin hercegné káprázatosan szép ruhában tűnt fel, minden porcikájából sugárzik az elegancia

2021. április 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 2021-es Oscar-gála sok szempontból más volt, mint az eddigiek. Első sorban a gálát, ahogyan az eddigieket is ebben a szezonban csökkent létszámmal és sok virtuális szerepléssel tettek színessé a világjárványra való tekintettel, amiért ugyebár jóval később is került megrendezésre az eddigi évekhez képest.

A gála két másik fontos jelmondata a rasszizmusellenesség, valamint az inkluzivitás volt, ez nemcsak a nyertesek esetében volt szemmel látható, hanem már a jelöltek körében is. A paletta az eddigiekhez képest a legszínesebb volt idén, ráadásul a híresen férfiak által dominált kategóriákban is végre több női rendező, forgatókönyv-író kapott jelölést, és nyert is!

A gála egyik legaranyosabb pillanata volt, amikor Brad Pittől vehette át a Legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Yuh-Jung Youn a Minari című filmben nyújtott alakításáért. Ezzel nemcsak történelmet írt, hiszen az Akadémia történetében csupán a második ázsiai nő, aki díjat kapott, hanem ezt ráadásul idősebb korban tette meg. A színésznőnek erre is volt reakciója azon kívül, hogy teljes extázisba esett attól, hogy Brad Pitt adta át neki az elismerést (teljesen átérezzük!): “Mikor meghallottam, hogy engem szólít Brad Pitt, az első gondolatom az volt, hogy biztosan sokáig gyakorolta, hogy ilyen jól ki tudja ejteni a nevemet.”

Fotó: Getty Images

A színésznő egyébként háláját fejezte ki az amerikaiaknak, amiért szeretettel fogadták be, és köszönőbeszédében azt is firtatta, hogy "nagyon hosszú út vezetett idáig, ez a díj nem pottyant csak úgy az ölébe".

Brad Pitt pedig hozta a tőle megszokott erőlködéstől mentes, laza sármot fekete öltönyében, az immár elég hosszú haját pedig könnyed lófarokba kötötte. Ah!

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)