Celine Dion így vágott vissza azoknak, akik túl vékonynak tartják

Celine Dion így vágott vissza azoknak, akik túl vékonynak tartják
Fotó: Northfoto

Ez is érdekelhet

Ezek a csillagjegyek fellélegezhetnek holnaptól, lesz viszont, aki nehézségekre számíthat a Tarot kártya szerint

Ezek a csillagjegyek fellélegezhetnek holnaptól, lesz viszont, aki nehézségekre számíthat a Tarot kártya szerint

2019. szeptember 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Celine Dion az elmúlt 16 év legnagyobb sztárja Las Vegasban, amit annak is köszönhet, hogy 1142 alkalommal lépett fel a városban. Jelenleg a Courage nevezetű turnéján vesz részt, és az első koncertje előtt az Entertainment Tonight című műsorba hívták meg.

A sztár többek között arról beszélt, hogy nagyon sok negatív kritikát kap a teste miatt, azonban elmondta, hogy nem foglalkozik az efféle dolgokkal.

Fotó: Rexfeatures

"Van bármi baj a testemmel?" - kérdezte a sztár, majd befeszítette bicepszét. Celine elmondta, hogy sokat edz, de szerinte a korral jár, hogy ennyire vékony. Mivel 12 éves kora óta rivaldafényben van, szerinte teljesen normális, hogy ennyi idő alatt megváltozik a teste.

Fotó: Rexfeatures

Celine Dion ruhája tudatmódosító szerként hat az agyra: szédülés garantált

Celine Dion ruhája tudatmódosító szerként hat az agyra: szédülés garantált

"Balettozom, sokat nyújtok és erősítek, ugyanis jót tesz a lelkemnek, a testemnek és az elmémnek is. Amikor 12 éves voltam, akkor sokkal kerekebb volt az arcom, mert amikor gyerek vagy, több zsír van rajtad. Egyébként mindig is nagyon vékony voltam. Én csak a pozitív dolgokat fogadom be. Próbálok arra koncentrálni, ami jó nekem, és természetesen nem lehet mindenkinek megfelelni" - mondta az énekesnő.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)