Tizennyolc év után visszatért az Aktív képernyőjére, miközben kétgyermekes anyaként egyre tudatosabban igyekszik beosztani az idejét. Czippán Anett számára ma már nem az a kérdés, hogyan férjen bele minden az életébe, hanem hogy mi az, ami valóban fontos.
Ezeket láttad már?
- Czippán Anett hosszú idő után tért vissza műsorvezetőként az Aktívba, miközben kétgyermekes anyaként tudatosabban osztja be az idejét.
Czippán Anett nem akar mindenkinek megfelelni, és nem törekszik a tökéletes egyensúlyra. A hagyományos családi mintákat sem követi mindenáron, de a szigorból nem enged. A „visszatérése” kapcsán beszélgettünk.
Közel két évtized után, ismét az Aktív műsorvezetőjeként láthatunk a képernyőn. Új, vagy régi kihívásként tekintesz a feladatra?
Amikor beléptem a stúdióba, olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. Tizennyolc éve a TV2-ben, éppen az Aktívval kezdtem a pályámat, és bár később sokfelé vitt az élet, a televíziózás mindig az otthonos közegem maradt.
Szerkesztő-riporterként is dolgoztam, főleg magazinos témákkal foglalkoztam. Mindig én találtam ki, miről szeretnék forgatni, és igyekeztem olyan témákat választani, amelyek érdekesek, különlegesek, esetleg valamit hozzáadnak az emberek életéhez. A lifestyle mellett az egészség és a tudomány világa is érdekelt.
Amikor kiderült, hogy újraindul az Aktív, először azt mondtam, hogy nem tudom vállalni. A műsor délutáni kezdést és esti befejezést jelent, nekem pedig van két gyerekem, és abban a korban vannak, amikor fontos, hogy jelen legyek. De többször is megkerestek, így végül elmentem egy próbafelvételre. Amikor beléptem a stúdióba, azt éreztem, hogy lehet, hogy minden ellene szól, de mégis szeretném.
Völgyesi Gabi: „Már nemcsak eredményeket tudok felmutatni, hanem élvezni is tudom, amit elértem”
Mennyire kellett átalakítani a napirendedet?
A Trendmániában heti két teljes forgatási napom volt, reggeltől estig. Ehhez a gyerekek is hozzászoktak, de az Aktívval együtt már nem fért volna bele minden. Ezért a Trendmániából vissza kellett vennem, és társműsorvezetőt kerestem. Nem volt könnyű döntés, mert nyolc éve dolgozom a műsorban, és egy ilyen hosszú közös munka során a kollégák szinte a második családdá válnak.
Viszont nagyon szerettem volna az Aktívot, ezért meg kellett találnunk azt a rendszert, amelyben minden működhet. A TV2 és a műsorvezetőtársaim is nagyon rugalmasan álltak a helyzethez. Nagyrészt azokon a napokon dolgozom, amikor a gyerekek az apukájukkal vannak, és amikor az iskola miatt fontos, hogy velük legyek, akkor otthon vagyok.
Fontos számodra, hogy rendszerben tudj gondolkodni?
Abszolút. Nekem szükségem van arra, hogy két-három héttel előre lássam, hogyan alakulnak a napjaim. A telefonom naptárában megvan a logisztika, külön színekkel jelzem mindannyiunk programját. A nyár kissé kaotikus volt, de most, hogy elkezdődött az iskola, lassan kialakul az új rendszer is.
Van segítséged?
Igen. A szüleim, és van egy harmadik nagymamánk is, aki eredetileg babysitterként segített, de mára szinte családtag lett. Nélkülük nem tudnám működtetni ezt a gépezetet. Ezért is fontos a heti rendszer: mindenki tudja, mikor kell a gyerekekért mennie, és a fiúk is tudják, melyik nap hol vannak.
Anyaként milyen érzés látni, hogy a nagyobbik fiad már önállósodik?
Olivér most tizenöt éves, már gimnazista, most kezdődik az önállóbb élete. Nekem ez még stresszes, de már elengedtem egyedül suliba. Kifejezetten örülök, hogy önállósodik. Jó látni, hogy talán beérik annak a gyümölcse, amit eddig az apukájukkal együtt próbáltunk elérni.
Olasz Renátó: „Szerencsés vagyok, mert megadatott, hogy olyan szakmám van, amit szeretek”
A fiúk többnyire anyásak. Elkényeztet a két fiú?
Én szerettem volna lányt is, és amikor kiderült, hogy a második is fiú lesz, elgondolkodtam azon, hogy bírok majd el két kissráccal. De ma már nagyon örülök, hogy így alakult, nagyon jó a kapcsolatunk. Jó dolgom van velük, Olivér rendszeresen főz, és egyiküknek sem vagyok ciki. Nem szeretném, hogy úgy gondoljanak rám, mint akivel „túl kell élni” egy programot, arra törekszem, hogy jól érezzék magukat velem.
Szigorú vagy velük?
Igen, és határozott is. Férfiakat akarok belőlük nevelni, nem tűröm a hisztit. Mivel nem vagyunk mindennap együtt, muszáj volt határokat szabni. Ragaszkodnak hozzám, de jól érzik magukat az édesapjukkal is. Szerintem a különélő szülőkkel felnövő gyerekeknek más a kapcsolatuk a szüleikkel, mivel a közös idő kevesebb, de az együtt töltött napok sokkal intenzívebbek.
Ebben a nagyon sűrű rendszerben hol vagy te?
Én tulajdonképpen egy dupla életet alakítottam ki magamnak: az egyik az anyafunkció, a másik pedig a női életem. Tudom, hogy ez sokaknak szokatlan, de a mai világban egyáltalán nem egyedi, és ha olykor kritika ér emiatt, lepereg rólam, hiszen aki pontosan ismeri az életem, tudja, mi miatt alakítottuk így. Egyébként pedig azt gondolom, mindenki úgy éljen, ahogy neki jó, én sem szólok bele senki életébe. Nekem ez így ideális. Amikor a fiúkkal vagyok, akkor meg tudom élni az anyaságomat, ha pedig a párommal vagyok, mellette megtalálom önmagamat és a pihenést is. Rájöttem ugyanis, hogy anyaként nem tudok pihenni. Lehetünk a Balatonon, utazhatunk, csinálhatunk bármit, én akkor is folyamatosan készenléti állapotban vagyok.
Osvárt Andrea: „A legjobb, amit tehetünk, hogy egyáltalán nem foglalkozunk azzal, hogy ki milyen nemű”
A párommal töltött idő viszont felér egy utazással. Igyekszem addigra minden munkát és feladatot lezárni, hogy amikor együtt vagyunk, tényleg csak egymásra figyeljünk. Ne kelljen e-maileket írni, ügyeket intézni, hanem egyszerűen jelen legyek.
Az olvasást is ő hozta vissza az életembe. Anyaként nagyon kevés időm volt arra, hogy leüljek és elolvassak egy könyvet. Ő viszont nagy futballrajongó, ezért amikor fontos meccset néz, előveszem a könyvemet. Így sikerült újra visszatérnem az olvasáshoz, és ez is nagyon jó érzés.
Mi a titkod, hogy nem fog rajtad az idő?
Mondanám, hogy rengeteg munka van benne, de az igazság az, hogy szerencsém van a genetikámmal. Sokáig még arctisztítási rutinom sem volt, testápolót használtam az arcomra is. Most már odafigyelek, hogy rendesen eltávolítsam a sminkemet, és a koromnak megfelelő krémeket használjak. Azt viszont elhatároztam, hogy nem fogom megműttetni magam, és semmilyen komoly beavatkozást sem szeretnék. Nekem ez veszélyes üzem, inkább a természetességre törekszem. Szeretnék méltósággal megöregedni, nem akarom, hogy az arcomon kísérletezzenek.
A mozgás része az életednek?
Negyven fölött döbbentem rá, hogy nincs kecmec: az embernek foglalkoznia kell magával. El kell fogadni, hogy a lazsálás ideje lejárt. Négy éve rendszeresen tornázom, bár sajnos jelenleg heti egyszer fér csak bele. Nekem már nem az a fő motivációm, hogy vékony legyek, hanem hogy fitt maradjak. A fiúkkal is rendszeresen megyünk a szabadba, biciklizünk, vagy úszom, futok, amikor ők sportolnak. Ahol lehet, megragadom a lehetőséget a mozgásra.
Gyerekkoromtól kezdve táncoltam, és azt az érzést semmi mással nem tudom pótolni. Ez nagyon hiányzik. Egy ideig Molnár Andihoz is jártam, imádtam, mert teljesen kikapcsolt. Most a jóga van tervben, mert fontos, hogy a testem mellett a lelkemmel is kapcsolatban legyek.
Az önelfogadással hogy állsz?
Rengeteget dolgozom magamon. Ha olvasok, főleg önismereti könyveket. Sokáig jártam pszichológushoz, kineziológushoz, sok mindent tanultam, és azt vettem észre, hogy a könyvek segítségével is lehet tovább dolgozni magunkon.
Az ember megtanulja, hogyan működik, milyen problémái vannak, min kellene változtatnia. Sok könyv segített abban, hogy jobban elfogadjam magam, és megtaláljam a válaszokat a saját kérdéseimre.
Ahogy sok nő, én sem vagyok teljesen elégedett magammal. Az önszeretet, önelfogadás nagyon jól hangzik, de nem működik gombnyomásra. Először el kell fogadni bizonyos tulajdonságaidat, amelyek téged is idegesítenek. Azt mondani: „Igen, én ilyen vagyok.” És ha valamin lehet változtatni, akkor változtatsz. Szerintem ez már önmagában nagyon fontos előrelépés. Van még hova fejlődnöm, de úgy érzem jó úton járok.
A népszerűségen és az ismertségen túl mit adott neked a televíziózás?
Jó, hogy így kérdezed, mert soha nem a népszerűség miatt volt számomra fontos. Tizenkét éves korom óta valamilyen formában ebben a világban vagyok, a médiában szocializálódtam. Főiskolásként az iskolai tévében dolgoztam, később az egri rádiónál, egyszerűen ez lett az én közegem. Ha mást csináltam volna, valószínűleg azzal sem lenne bajom, de ebben érzem otthon magam. Szeretem, hogy hagynak kibontakozni és érvényesülni. Persze néha jólesik elkalandozni. Elvégeztem egy szertartásvezetői tanfolyamot, többször segítettem már esküvőszervezőként. Jó érzés volt párok boldogságához hozzájárulni. De ha meg kell neveznem azt, ami igazán otthonos számomra, az továbbra is a televíziózás.
Ha már az esküvő szóba került: vágysz rá, hogy férjhez menj?
Most nincs napirenden, és nem is ez a prioritás. Sok mindenre vágyom, de leginkább több időre. Szeretnék újra táncolni, nyelveket tanulni, olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek építenek, miközben ki is kapcsolnak. Most ezekre kevés időm jut. De remélem, eljön majd ezeknek is az ideje.
