Emma Stone mindent elrontott, amit csak lehet ebben a vörös szőnyeges szettben

2018. január 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Még a legjobbak is tévedhetnek néha, Emma Stone sem tökéletes, bár elég közel áll hozzá minden "hibájával" együtt, de olykor neki sem sikerül a legjobb döntést hozni a vörös szőnyeges megjelenését illetően.

Tudtad? Őrületes üzenete volt Emma Stone sminkjének a Golden Globe-on


A Golden Globe gálán is meg kellett sajnos állapítanunk, hogy ő volt az egyetlen híresség a fekete ruhák tengerében, akinek ez a szín pont nem áll jól, pedig láttuk már fantasztikus kis feketékben, úgyhogy valószínűleg csak a ruhaválasztással volt gond. A napokban egy másik díjátadón is tiszteletét tette, és itt már nem feketét viselt, mégis ennek a palackzöld Louis Vuitton ruhának a szabása valahogyan nagyon nem áll jól neki.

Emma Stone smink
Fotó: Northfoto

A széles pánt lecsapja a vállát, a mellrész pedig teljesen összelapítja őt, és az egész alakját összenyomja. Sajnos a sminkkel sem sikerült helyrehozni a dolgot, ez a pirosas, bronzos szemfesték inkább olyan hatást kelt, mintha beteg lenne, sápasztja, mint egy vámpírt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom