Glenn Close az 1980-as évek eleje óta a színpad és a filmvászon királynője – függetlenül attól, hogy bár összesen 8 alakommal jelölték Oscarra, soha nem nyerte el a szobrocskát. Ellenben begyűjtött 3 Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjat.
Ezeket láttad már?
Az 1947-ben született Glenn Close a színházi tanulmányai alatt kezdett el színészkedni. 1974-ben debütált a Broadwayn, majd egy évvel később megkapta első televíziós szerepét. Mozifilmben először 1982-ben tűnt fel: a Garp szerint a világ című alkotás meg is hozta számára az első Oscar-jelölést. Igen emlékezetes alakítást nyújtott Michael Douglas partnereként a Végzetes vonzerőben, de máig emlegetjük, mennyire jól játszotta Szörnyella de Frászt az 1996-os 101 kiskutyában.
Újra láthatjuk a mozivásznon
A 79 éves Glenn Close nemrég egy csípőműtéten esett át, aminek köszönhetően jelenleg bottal jár. Ettől eltekintve remek formában van és ma is sugárzik. Legutóbb például néhány napja láthattuk a vörös szőnyegen, hamarosan ugyanis a mozikba kerül Az éhezők viadala: Az aratás hajnala, amelyben a ripacs, kifestett Drusilla Sickle-t alakítja.
Felidéznéd, hogyan festett a különleges szépségű színésznő évtizedekkel ezelőtt? Lapozd végig galériánkat!
true