A szélesebb közönség a Sárkányok háza harmadik évadában ismerte meg James Norton nevét, pedig a nemrég a 41. születésnapját ünneplő angol színész már közel húsz éve a pályán van. Játszott már lelkészt, gyilkost, egyedülálló apát és életeket megváltoztató tudóst is, és még az is lehet, hogy ő lesz a következő James Bond.
Ezeket láttad már?
Aki az elmúlt tíz évben sok brit sorozatot nézett, annak nem ismeretlen James Norton arca, de a legtöbben még csak most, a Sárkányok háza kapcsán fedezik fel maguknak a sármos és tehetséges színészt, aki nem egy kosztümös filmben és sorozatban megfordult már az évek során. A Kisasszonyokban udvarló volt, a Háború és békében tragikus sorsú katona szerepe jutott rá, de mit érdemes tudni James Nortonról, aki sikerrel játszik el hősszerelmest, maffiózót és pszichopatát egyaránt?
A kezdetek
James Norton 1985-ben született Dél-London Lambeth nevű kerületében pedagógusok fiaként, de Yorkshire megye északi részének vadregényes környékén nőtt fel. Már tizenéves korában belekóstolt a színészetbe, majd a főiskolán teológiát tanult, később egy ottani ösztöndíjjal Indiába utazhatott tanítani és színészkedni. Hazatértekor beiratkozott a londoni Royal Academy of Dramatic Art (RADA) főiskolára, ám már csak fél éve volt hátra a diploma megszerzéséig, amikor otthagyta, hogy minden idejét a színészetnek szentelje.
Kezdetben a színpad érdekelte, Nagy-Britannia szerte játszott színházakban, így a Royal Court Theatre-ben, a The Crucible-ben és a Theatre Royal Haymarketben is, miközben a filmezés felé is fordította figyelmét.
Megnéztem az első 4 részt a Sárkányok háza 3. évadából, és ezért ajánlom filmkritikusként
Az IMDb szerint legelső bejegyzett filmes munkája az An Education című 2009-es filmben volt, a Carey Mulligan főszereplésével készült drámában egy osztálytársat alakított. A Derűs égbolt esküvőre című vígjátékban már nagyobb szerepet kapott, ő volt a Felicity Jones által játszott Dolly vőlegénye, akit végül faképnél hagynak. A 2013-as Hajsza a győzelemért című hollywoodi filmben ő alakította Guy Edwards Forma-1 pilótát, majd következett egy sor kosztümös, romantikus film és sorozat, mintha Norton arcában a rendezők mindig a kérőt látták volna meg.
Ilyen volt a Belle (2013), a Death Comes to Pemberley-sorozat (amely Jane Austen Büszkeség és balítéletének karakterein alapul), a BBC 2016-os Háború és béke adaptációja, és a Greta Gerwig rendezte 2019-es Kisasszonyok, amelyben John Brooke szerepét osztották rá, aki végül elnyerte Meg March (Emma Watson) szívét.
Bűntényen innen és túl
A Vidám vidék című drámasorozatban James Norton alakította Tommy Lee Royce-t, a széria pszichopata gyilkosát, akiről a Telegraph azt írta, hogy ő az év felfedezettje, és lenyűgöző mélységgel játszotta el a karaktert. Ugyan nem volt ennyire kegyetlen, de hasonlóan a törvényen kívül álló figura volt Sean Rafferty is, aki ugyancsak Norton formált meg a tavaly debütált A Guinness-ház című Netflix-sorozatban.
„A sörgyár raktárvezetőjeként Rafferty egyszerre sugároz sármot és veszélyt, ami lehetővé teszi számára, hogy a karizmatikus nőcsábásztól a brutális Guinness-család problémamegoldójáig terjedjen a szerepkörök skálája” - írták róla tűpontosan. De a másik oldalt is ugyanilyen jól lehozta, 2014-ben megkapta ugyanis első főszerepét az ITV Grantchester című sorozatában, ahol Sidney Chamberst, a bűnügyeket felderítő, jól fésült lelkészt játszotta el, ekkor lopta be magát végérvényesen a brit nők szívébe.
Jól egyensúlyozott tehát a sötétebb szerepek és az érzelemgazdag alakítások között, bizonyítva, hogy ő napjaink egyik legsokoldalúbb brit főszereplője. Bár a gonosz karakterek kerülnek a címlapokra, James Norton ugyanúgy lenyűgöző volt Bob Marley megbízható szövetségeseként, Chris Blackwellként a Bob Marley: One Love című filmben, a mesterséges megtermékenyítés úttörőjeként, Dr. Robert Edwards szerepében a Joy, az élet csodája című filmben, valamint odaadó egyedülálló apaként Az örökbeadásban is.
Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a King & Conqueror című szériát sem, mely Hódító Vilmos és II. Harold király angol koronáért vívott küzdelmét dolgozza fel a hastingsi csatáig, és amelyben a Haroldot megformáló Norton partnere a Trónok harcából ismert Nikolaj Coster-Waldau.
A kamerákon túl
A színész 2015 és 2017 között Jessie Buckley párja volt, 2017-től 2023-ig pedig Imogen Poots-szal alkottak egy párt, egészen az eljegyzésig jutottak, de végül elváltak útjaik. A színész viszonylag aktív a közösségi médiában, ahol szeret kulisszák mögötti jeleneteket megosztani a forgatásokról, és fiókjait arra is használja, hogy felhívja a figyelmet az 1-es típusú cukorbetegségre, amellyel ő maga is küzd 22 éves kora óta.
Miben láthatjuk legközelebb James Nortont?
James Norton fogja alakítani a The Beatles-ről szóló életrajzi filmekben (amelyből állítólag négy lesz, és egyszerre jelennek majd meg 2028 áprilisában) a legendás együttes menedzserét, Brian Epsteint. Addig is, amíg erre várunk, hétfőnként megnézhetjük őt a Sárkányok házában Ormund Hightowerként, aki váratlanul beleköpött a Targaryenek levesébe. Aki pedig 2027-ben a West Enden jár, az megnézheti ősztől a Hamletben, ahol ő játssza majd a tragikus sorsú dán királyfit.
És zárójelben megjegyzem, hogy ugyan még csak pletykaszinten van a dolog, de nem lenne ellenemre, ha őt láthatnánk Daniel Craig utódjaként a következő James Bond-filmben.