Fellépőként tér vissza az idei Sziget Fesztiválra Janklovics Péter, a Dumaszínház humoristája, akivel ezen apropóból beszélgettünk. Vajon unja-e már, hogy a legtöbben a „prodizsájos” reklám miatt emlékeznek rá, és hogy viseli, ha felismerik az utcán?
Ezeket láttad már?
Janklovics Péter legtöbb fellépésébe belecsempészi a zenét, mégsem tartja magát zenésznek - ezzel ellentétben DJ-ként fogja szórakoztatni a nagyérdeműt a 2026-os Sziget Fesztivál első napján. Beszélgetésünkben többek között arról is mesélt, hogy a stand-up egyfajta terápia számára.
Augusztus 10-én, a Sziget első napján Pietro Fabulosoként indítod be a bulit. Mesélsz egy kicsit erről, mire számíthatnak a fesztiválozók?
Mesélhetek róla, de túl sok információval nem tudok szolgálni, mert még én sem tudom, hogy pontosan mi lesz. Az biztos, hogy egy DJ szettre számíthatnak, ami annyiból lesz több, hogy én csinálom, aki nem DJ. Zeneileg nem biztos, hogy annyira élvezhető lesz, de azon vagyunk, hogy az legyen.
Te mennyire voltál Szigetre járó ember?
Nagyon, szinte az összesen ott voltam. 1993-ban, 16 évesen kint voltam a legelső Szigeten, és egy kezemen össze tudom számolni, hogy hányat hagytam ki.
Felméri Péter: „Nekem a hétköznapok történései sokkal fontosabbak, mint a hétvégék vagy az ünnepek”
Melyik volt a legemlékezetesebb Sziget-koncerted?
Nyilván óriási élmény volt, amikor a Prodigy-t felkonferáltam 2009-ben, illetve aztán 2010-ben konferáltam végig a nagyszínpadot és abban az évben láttam a Faithless-t fellépni, ami szintén felejthetetlen volt.
Nem hagyhatom ki, hogy ne kérdezzek rá: mennyire unod, hogy a mai napig sokan a Sziget-reklám figurájával azonosítanak?
Egyrészt nagyon unom, borzasztóan, másrészt meg én sem gondoltam volna, hogy emlékezni fognak rám 17 év távlatából is, ami végül is jó érzés.
Hogy viseled, ha felismernek az utcán?
Hűha, nagyon furcsán. Amikor kitaláltam, hogy színész leszek és színpadon akarok állni, ott volt a vágy bennem is, hogy milyen jó lenne, ha felismernének, meg tudnák, hogy ki vagyok. És aztán mire elérkezett ez az idő, addigra már sokkal kevésbé szerettem volna. De nyilván nem felejtem el azokat az éveket, és ha megállítanak, legtöbbször kedves vagyok.
Bár az ország elsősorban humoristaként ismer, de színész is vagy és a zene is fontos szerepet játszik a fellépéseidben. Ha egy olyan valakinek mutatkozol be, aki soha nem hallott rólad, mit mondasz?
Leginkább színész-humorista, mert zenélni nem tudok, nem játszom semmilyen hangszeren. Bár tudom, hogy a mai világban ez egyáltalán nem hátrány, mert valaki úgy is lehet zenész, hogy soha nem volt egyetlen szolfézs órán sem. Zenésznek nem mondanám magam, de tény, hogy igyekszem zenés szálakat beleszőni mindig minden fellépésembe. Így 2026-ban pedig lehet, hogy a ChatGPT jobban tud engem jellemezni, mint én saját magam.
Steigervald Krisztián egy podcastban azt mondta, hogy minél viccesebb az ember, annál nagyobb traumái vannak. Szerinted ez így van?
Igen, bár ezt egy kicsit sarkosnak érzem. Inkább úgy mondanám, hogy aki humorral foglalkozik, annak biztos, hogy fellelhetőek az életében nagy traumák. Legalábbis én tapasztalatból ezt tudom mondani, mert a Dumaszínházban, és az engem körülvevő, humorral foglalkozó emberek között mindenkinek van egy kis csúszás az életében.
Kovács András Péter: „Minden humorista sokkal gazdagabb és sokszínűbb annál, mint amit a színpadon mutat magából”
Ha már trauma: színészektől hallani, hogy azért nem tanácsos pszichológushoz járni, mert ha feldolgozták a fájdalmukat, nem tudnak hová nyúlni aztán a színpadon. Te erről mit gondolsz?
Én nem jártam soha pszichológushoz, de azt gondolom, hogy attól, mert az ember ezeket feldolgozza, és le tudja zárni magában, még vissza tud nyúlni az emlékeiben oda, amikor ez még nem történt meg. Hiszen ez is a színészet lényege, hogy az ember előásson magából olyan érzelmeket, amik nagyon sokáig rejtve maradtak, vagy maradnak. Ha valaki mondjuk egy sorozatgyilkost játszik, akkor nyilván nem kell elmennie öldökölni, hogy megtudja, milyen érzés. De mindenkinek volt olyan, hogy bolyongott az utcán, és ha pisztoly lett volna nála, akkor bizony lődözött volna.
Sok humorista épít a saját családi vagy magánéleti történeteire. Hol húzódik az a pont, amikor ez veszélyes és inkább árt, mint használ?
Hát figyelj, egyrészt nem tudom, mennyire veszélyes, mivel mindenki ezt alkalmazza. Egyrészt lehet, hogy árt, másrészt viszont a nézők szerintem ezért jönnek el egy előadásra, mindig az az izgalmas, hogy valaki ott áll egy szál mikrofonnal, mindenféle védőháló nélkül. Magamon és a kollégákon is azt tapasztalom, hogy tulajdonképpen így dolgozzuk fel a minket ért traumákat, amelyek 98%-a nem volt vicces, amikor megtörtént, de elmesélve azzá vált. Egyfajta terápiához tudnám hasonlítani.
Akkor ezért nem kellett pszichológushoz járnod!
Igen! Annyi különbséggel, hogy valaki nem a kanapéd mellett ül egy jegyzetfüzettel, hanem több százan ülnek veled szemben, és annyi nehezítés, hogy - jó esetben - üvöltve röhögnek. Felszabadító tud lenni, hiszen ha ennyien nevetnek rajta, akkor biztos nem volt annyira szörnyű az adott dolog.
Tömegiszonyom van, mégis kimentem a Szigetre - És fantasztikusan éreztem magam
Mennyire tudod megállni a hétköznapokban, hogy ne gyárts mindenből potenciális poént vagy gyűjts anyagot az estjeidhez?
Abszolút, nem úgy megyek le egy kiló kenyérért a boltba, hogy na most ebből milyen vicces történet lehet. Sőt, amikor történik az emberrel, akkor nem is gondol rá, de lehet, hogy másnap már eszébe jut, hogy „fú, tegnap hogy felidegesítettem magam ezen vagy azon, viszont így utólag milyen vicces az egész”.
Egyébként mennyire várják tőled az emberek, hogy mindig vicces legyél?
A társaságom és a barátaim tudják, hogy milyen vagyok a magánéletemben, ha meg új társaságba kerülök, akkor nem szoktam ezzel különösebben foglalkozni. Illetve hála Istennek ilyenkor is inkább rám kíváncsiak az emberek. A legtöbb ember tudja, ha valakinek van valami munkája, akkor szabadidejében nem szerencsés őt ezzel fárasztani.
Apropó szabadidő, mi az, ami kikapcsol téged?
Az tud kikapcsolni, ha van szabadidőm, mert általában nem szokott lenni. Amennyi van, azt mind igyekszem a családdal tölteni, ki is kapcsol, hogyha kiszakadok egy időre a mindennapok mókuskerekéből és nyugodtan velük tudok lenni.
„Nő vagyok, vicces, és nem kérek elnézést” – Ress Abigél felrobbantja a hazai stand-upot
A gyerekeid valamennyire látják már, hogy apa híres? Hogyan kezelik?
Látják, sajnos látják, igen. Igazából ők ebbe nőttek bele, megszokták, hogy esetleg megállítanak vagy odaköszönnek nekünk mások. Ugyanakkor nem akarom, hogy azt higgyék, hogy ez a normális, mindig sulykolom beléjük, hogy ez nem egy normális helyzet.
Nemrég jelent meg egy új sorozatod Szívószál a kakukk fészkére címmel. Mesélsz egy kicsit róla?
Ez egy websorozat, az Atalon felületén látható és a rendező és társíró Nagy Borús Levente keresett meg a lehetőséggel. Átküldött a forgatókönyvből egy-két epizódot, nagyon tetszett, és amikor megtudtam, hogy kik a partnerek - Rimóczi Dóra és Jéger Zsombor - akkor nagyon nagy örömmel vállaltam el. Egyrészt izgalmas feladatnak tartottam, másrészt Zsomborral egyszer dolgoztam együtt, de akkor csak egy kicsit, viszont láttam őt több előadásban és nagyon jó színésznek tartom. Dórival pedig a TÁP Színház Rókonok című előadásában játszom.
Ha valaki nem a Dumaszínházban vagy a TÁP színpadán lát téged, akkor hol csíphet még el?
Ezt az évet ennek szenteltem, hogy ne legyen annyi projektem, ugyanis a tavalyi évben öt bemutatóm volt, borzasztóan elfáradtam. Év vége felé viszont elkezdek készülni a következő önálló estemre, aminek márciusban lesz a bemutatója. Illetve hogyha ez itt a reklám helye: a Belga nagykoncertjén fogok közreműködni a Budapest Parkban, szeptember 12-én, és lesz közös számunk is!
