A legfelszabadítóbb női trend végre nem akarja, hogy mindenkinek megfelelj
Keleti Andrea ma is igazi energiabomba. Ugyanazzal a lendülettel tanít, táncol és szervez, mint húsz évvel ezelőtt, amikor a Szombat esti láz egyik legnépszerűbb szereplőjeként az egész ország megismerte.
Ezeket láttad már?
Védjegyévé vált vörös hajkoronája mellett a nyitottsága és a kíváncsisága sem változott. Keleti Andrea most éppen a Gundel nyári táncos estjeire készül, amelyeknek férjével együtt idén is házigazdája.
Hogyan indult a közös munka a Gundellel?
Ők kerestek meg minket tavalyi év elején. Szerintem sorsszerű találkozás volt, mi évek óta készültünk egy hasonló eseménysorozat megszervezésére, de nem találtuk a megfelelő helyszínt. Az ő valódi tervük az volt, hogy egy elegáns és hagyományteremtő bált hozzanak létre, amely a Budapesti báli szezon egyik kiemelkedő eseménye lehet. Az, hogy végül a bál előtt már 10 hónappal elindult a tánc a Gundelban, mindenkinek nagy örömére szolgált.
Minden alkalommal teltházas rendezvények voltak, zenekarral, kiváló vacsorával, gyönyörű környezetben. S hogy mekkora igény van az ilyen táncos eseményekre Budapesten, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden egyes alkalommal, néhány nap alatt el is keltek a jegyek. Ráadásul nyáron a kerthelyiségben tartottuk a táncos esteket, ami egyszerűen egyedülálló helyszín: gyönyörű, elegáns, és tökéletesen illik ehhez a hangulathoz.
Az egésznek van egy nagyon szép polgári hagyománya is, hiszen a Gundel kertje annak idején is találkozóhely volt, óriási társasági élettel. Az emberek szeretik, ha egy finom vacsora mellé élő zene és tánc társul – egészen más atmoszférája van, mint egy egyszerű vacsorának. A tavalyi esték végül a februári Gundel-bálban csúcsosodtak ki, és úgy tűnik, ez hagyománnyá válik. Július 29-én lesz az első, amit augusztusban és szeptemberben is követ egy-egy alkalom.
Gryllus Dorka: „Akkor is lehet saját utat építeni, ha nem minden adott hozzá”
A program a társasági életről szól, vagy nyomokban tánctanítást is tartalmaz?
Természetesen van táncoktatás, de a hangsúly a hangulaton van. Én háziasszonyként vagyok jelen: beszélgetek a vendégekkel, fogadom az új érkezőket, és persze sok régi ismerőssel is találkozom. Rengetegen jönnek a tánciskolánkból, de olyanok is, akik régen táncoltak, és most örülnek, hogy újra van egy elegáns hely, ahol ezt átélhetik. Mindig tartunk egy rövid, táncos blokkot is. De nem az a cél, hogy valaki tökéletesen megtanuljon egy lépést, hanem hogy kedvet kapjon a tánchoz. Kezdőknek is ajánlom, nincs semmilyen teljesítménykényszer.
Mi tölti ki most leginkább a mindennapjaidat?
A tánciskola továbbra is az életem középpontja, és azt hiszem, ez már nyugdíjas állás lesz. (nevet.) Annyira szeretjük a férjemmel azt, amit csinálunk, hogy nem is tudom elképzelni, hogy egyszer teljesen abbahagyjuk. Amíg járni és táncolni tudunk, valamilyen formában biztosan tanítani fogunk. A tánciskola mára sokkal több lett, mint munka. Egy fantasztikus közösség alakult ki körülötte, sokan 15-20 éve járnak hozzánk, együtt éljük végig az élet különböző szakaszait. Sokan vannak, akik már inkább barátok, mint tanítványok. Ez az egyik legszebb része ennek a hivatásnak.
Nyáron van egy kis leállás?
Valamennyire igen, de teljesen ilyenkor sem állunk le. A tánccsoportok nyári szünetre mennek, de magánórák ilyenkor is folyamatosan vannak. Ne felejtsük el, ez az esküvői főszezon, így sokan szeretnének velünk felkészülni a nagy napra. Évek óta a nyarunk fénypontja a felnőtt tánctábor, ami mára inkább egy egészen különleges dinamikájú baráti találkozó lett. Vannak, akik már másfél évtizede minden nyáron velünk tartanak, és akkor is eljönnek, ha év közben már nem járnak rendszeresen táncolni. Ez már nem egyszerűen egy tábor, egy közösségi élmény, persze medencével, és sok tánccal, hatalmas esti bulikkal.
Hogy csinálod, hogy mindig elképesztően jó energiát sugárzol?
Sokan azt hiszik, hogy nekem ez nem is munka, hanem csak szórakozás. Pedig nagyon kemény fizikai munka is. Van, hogy reggel felébredek, és azt gondolom: jaj, ma nincs kedvem megtartani a zumbaórát. Aztán megérkezem, elkezdünk beszélgetni a lányokkal, megszólal a zene... és hirtelen minden megváltozik. Mindig azt érzem, hogy amikor elindul a zene, egy másik dimenzióba kerülök. Ami a legfontosabb, nemcsak a munkám, hanem a feltöltődésem is. És persze motiváció is arra, hogy közel hatvanévesen is formában maradjak.
A közösségi média oldaladon látni, hogy időnként reklámkampányokban is szerepelsz. Mi alapján döntöd el, mit vállalsz el?
Nagyon egyszerű a szabály: csak olyat, ami közel áll hozzám. Ha egy termék vagy egy márka illik az életmódomhoz és az értékrendemhez, akkor szívesen dolgozom velük. Leginkább egészséggel, természetes életmóddal kapcsolatos felkérések találnak meg, és ezekkel könnyen tudok azonosulni. Ha viszont nem érzem magaménak, egyszerűen nemet mondok. Ez nem esik nehezemre, mivel semmi olyat nem szeretnék ajánlani, amiben én magam sem hiszek.
„Megtanultam, hogy talpon kell maradni” – Interjú Rácz Zsuzsával
Mennyire érzed otthon magad a közösségi médiában?
Feladatként tekintek rá. De ez számomra egy jó feladat. Tévéműsorokat már évek óta nem nagyon vállalok. Egyrészt változtak a műsorok, sokkal inkább a konfliktusokra épülnek, ez pedig nagyon távol áll tőlem. Másrészt az ember idővel kritikusabb lesz önmagával szemben. Jól érzem magam a bőrömben, de nem feltétlenül szeretem nagy felbontásban viszontlátni magam a képernyőn.
A közösségi média viszont más. Egyrészt extrán motivál arra, hogy odafigyeljek magamra, másrészt kiélhetem benne a kreativitásomat. Mindig ezt szerettem a táncban is. A Szombat esti láz sem csak a táncról szólt számomra, hanem arról, hogy közösen kitaláljuk a karaktert, a történetet, a ruhákat. Kevesen tudják, de eredetileg férfiszabó a szakmám, és versenytáncos ruhákat is varrtam. Imádok alkotni, a kreativitásomat most ezekben a kis videókban élem ki.
Gelencsér Tímea: „El sem tudnám képzelni, hogy életünk egyik legfontosabb napján ne legyen velünk”
Húsz éve kerültél be a média világába, s bár már nem vagy jelen a tévében, mégsem „koptál ki” a köztudatból. Mi a titkod?
Azt hiszem, egyszerűen nagyon jókor voltam nagyon jó helyen. Amikor a Szombat esti láz indult, még egészen más volt a televíziózás. Nem volt ennyi csatorna, ennyi felület, aki képernyőre került, azt szinte az egész ország ismerte. Csonka Bandival ráadásul valami egészen különleges párost alkottunk. Nagyon jól működtünk együtt, szerintem kihoztuk egymásból a legjobb oldalunkat, és ezt a nézők is érezték. A döntőt több mint hárommillióan látták – ami szinte példátlan nézettség.
Aztán jöttek sorban a műsorok: a Celeb vagyok, ments ki innen!, zsűrizések, a Csillag születik, később a Nagy Duett… hosszú éveken át folyamatosan képernyőn voltam. Mindig igyekeztem kerülni a nagyobb felhajtásokat, konfliktusokat, emiatt valószínűleg nem tettem negatív benyomást senkire. Talán azért maradtam meg így az emberekben, mert én magam is jó szívvel emlékszem vissza arra az időszakra.
Érezted valaha árnyoldalát a népszerűségnek?
Persze. Volt idő, amikor egészen elképesztő dolgokat éltünk át. Előfordult, hogy a gyerekeimmel egyszerűen nem tudtunk végigsétálni az állatkertben vagy egy múzeumban, mert folyamatosan megállítottak bennünket. Volt, hogy egy egész turistacsoport szeretett volna közös fotót vagy autogramot, és mire mindenki sorra került volna, zárt a múzeum. Egyszer Ausztriában, sötétben szánkóztunk a gyerekekkel egy domboldalon, amikor valaki csak a hangom alapján felismert, és autogramot kért. Ma már talán elképzelhetetlennek hangzik, de akkor tényleg ilyen időszakot éltünk. Most már sokkal nyugodtabb minden, de még ma is gyakran megszólítanak.
Szandi: „Sokan a mai napig gyerekként kezelnek”
A gyerekeid nem láthatók a nyilvános megjelenéseidben. Ez tudatos döntés?
Igen, teljes mértékben. Ők egyszerűen nem szeretik a nyilvánosságot. Ebben leginkább a férjem volt következetes, ő ugyanis sosem vágyott arra, hogy szerepeljen. Kipróbálta, de hamar rájött, hogy ez nem az ő világa. Nekem a kommentek soha nem jelentettek különösebb problémát, de ő például mindig elolvasta őket, és sokkal érzékenyebben reagált rájuk. Egy idő után úgy döntött, hogy nem szeretné ennek kitenni magát, és ehhez csatlakoztak a gyerekek is.
Sokáig egyébként én sem voltam jelen, több éves csúszással csatlakoztam a Covid idején. Akkor is főleg a praktikum vezérelt, a lányom javasolta, hogy hozzunk létre egy felületet, ahol egyben tudjuk tartani a táncos közösséget. Először csak táncos videókat készítettünk a tanítványainknak, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy rengetegen követnek minket. A Covid végére már hatvanezren voltak a Facebook-oldalamon. Akkor értettem meg, hogy ennek mekkora jelentősége van. Ma már ez is a munkám része.
Milyen lehetőségeket nyitott számodra ez a platform?
Azt, hogy közben én is rengeteg mindent felfedezek. Ha ajánlok valamit, azt tényleg használom. Így találtam rá például olyan vitaminokra vagy akár a hajszárítómra, a robotporszívómra is, amelyek valóban beváltak. Szerintem az emberek nagyon gyorsan megérzik, ha valaki csak eljátssza a lelkesedést. Én ezt nem is tudnám csinálni. Nem influenszer akarok lenni. Egyszerűen szeretném hitelesen megmutatni azt, ami az én életem része.
Gesztesi Panka: „Ahogy egyre telik az idő, nagyon máshogy éli meg az ember a gyászt”
Mindkét gyermeked a saját útját járja már. Milyen érzés volt elengedni őket?
Meglepően könnyű. Természetesen nagyon szeretjük őket, és mindig fontos volt, hogy sok időt töltsünk együtt, de sosem voltunk az a család, ahol egymás nélkül nem lehet létezni. A nagyszülők is rengeteget segítettek, mi pedig sokat dolgoztunk, így a gyerekeink egészen kicsi koruktól önállóságra nevelődtek. Amikor a lányom húszévesen azt mondta, hogy elköltözik, őszintén örültem neki.
Azt éreztem, hogy most kezdődik az ő saját, izgalmas élete. Szerintem szülőként az a legfontosabb, hogy azt lássuk: a gyerekünk jó helyen van, szereti, amit csinál, és boldog. Ha ez megvan, akkor sokkal könnyebb elengedni. A lányom egy nemzetközi rendezvényszervező cégnél dolgozik, a fiam pedig informatikával szeretne foglalkozik. Jó látni, hogy mindketten megtalálták az útjukat.
A jó formádat „csak” a táncnak köszönheted, vagy van más rutinod is?
A mozgás nálam nem külön program, hanem életforma. Heti hat napot tanítok, a táncórákon végigtáncolom a koreográfiákat, emellett zumbaórákat is tartok. Itthon pedig kialakítottam egy kis stúdiót, ahol magánórákat adok. Ha éppen varrok, vagy a számítógépnél dolgozom akkor sem ülök órákig egy helyben. Egy-két órát dolgozom, utána néhány percet tornázom, aztán visszaülök a géphez. Ahogy telik az idő, az embernek jobban oda kell figyelnie a testére, én pedig ezt teljesen természetesnek veszem.
Liptai Claudia: „Az életet nem megúszni kell, hanem beleállni”
Úgy tartják, hogy annak van a legjobb élete, akinek a munkája a hobbija is. Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Az embereket. Nagyon szeretek tanítani, de legalább ennyire szeretek beszélgetni is. A magánórákon mindig más történetet ismerhetek meg, más élethelyzetekkel találkozom, és ezekből én is rengeteget tanulok. Sok tanítványommal már hosszú évek óta együtt dolgozunk. Van, akit alig várok, hogy megérkezzen, mert tudom, hogy egy jó beszélgetés is lesz a tánc mellett. Szerintem ettől különleges a mi tánciskolánk. Nálunk a tanítványokból előbb-utóbb barátok lesznek.
Mivel tudsz kikapcsolódni?
Utazással. Nem hosszú időkre, inkább három-négy napokra szökünk el Zolival másfél-kéthavonta. Nekünk már az is feltöltődés, amikor megérkezünk a repülőtérre. Otthon szinte folyamatosan a tánciskoláról beszélünk: órarend, tábor, táncos előadások, szervezés, tanítványok… Ez természetes, hiszen együtt dolgozunk. Amikor viszont elutazunk, mindezt tudatosan kikapcsoljuk. Nem nézünk e-mailt, nem szervezünk semmit, csak pihenünk, beszélgetünk, olvasunk és jókat eszünk. Erre mindkettőnknek szüksége van.
Van még olyan álmod vagy bakancslistás terved, amit szeretnél megvalósítani?
Őszintén? Nincs. Mindig nézegetjük, hová utazzunk legközelebb, vannak kedvenc helyeink, ahová szívesen visszatérünk, de nem érzem azt, hogy valami hiányozna az életemből. Szerencsésnek érzem magam. Nem csak azt csinálhatom, amit szeretek, hanem olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek. Nekem ez bőven elég ahhoz, hogy jól érezzem magam.
