Ki most a legmenőbb popsztár? Hát, Charli XCX!

Ez is érdekelhet

10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad

10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad

2014. november 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A tavalyi év egyik nagy zenei áttörését mindenképpen a fiatal angol énekesnő Charli XCX produkálta.

Annak ellenére, hogy zenészként már 2007 óta aktív, első komoly stúdióalbuma 2013-ban jelent meg, amivel sikerült átverekednie magát az indie korlátokon, és felkerült a legfontosabb toplistákra, hogy ma már az egyik legizgalmasabb új előadó legyen a popszíntéren, aki Katy Perryt kíséri el világkörüli turnéjára. A tavaly ősszel itthon is koncertezett az Electronic Beats fesztiválon. A 22 éves sztár újabb mérföldkövet pipálhat ki karrierjében, ugyanis miután az év egyik legtöbbre tartott romantikus tini filmjéhez, a Csillagainkban a hiba című drámához írt zenét, most a másik biztos kasszasikernek ígérkező produkcióban, Az éhezők viadalában hallható egyik dala. A szakmai sikereket pedig egyértelműen követi a rajongás, úgyhogy máris a Nylon magazin januári számának címlapján látjuk az énekesnőt igazán vagány, menő csajos szettben. Ugye, te is csíped Charli XCX stílusát és zenéjét?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)