Sokkoló hírt közölt rajongóival Kovács Ákos: a 58 éves, Kossuth-díjas énekes-dalszerzőnél idén tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak. A művész nemrégiben egy komoly műtéten esett át, és bár az állapota szerencsére stabil, a teljes felépülés érdekében kénytelen volt meghozni a legnehezebb döntést: lemondta a 2026-os évre tervezett összes nyári fellépését.
Ezeket láttad már?
A hivatalos közlemény szerint a rutinvizsgálat során felfedezett betegség miatt Ákosnak azonnal át kellett alakítania az idei terveit - adta hírül a Blikk. Bár a beavatkozás kockázatai elsőre ijesztőnek tűntek, a műtét sikeres volt, az énekes jelenleg otthonában lábadozik. Annak érdekében, hogy decemberben már teljes bedobással térhessen vissza a színpadra, a nyári szezont pihenéssel és gyógyulással tölti.
Rendkívül sűrű év után jött a rossz hír
Ákos közel négy évtizede él a stúdiómunka, az albumok és a turnék állandó körforgásában. A tavalyi feszített tempó után a 2026-os év is rendkívül eseménydúsan indult számára: tévéfilmes zenét szerzett, közönségtalálkozókra járt, miközben gőzerővel dolgozott az ősszel megjelenő új lemezén. Ezt a lendületet törte meg a tavaszi diagnózis.
„Szokatlan körülmények között kényszerülök megszólalni. (...) Sajnos egy tavaszi rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és az előttem álló műtét kockázatai elsőre meglehetősen ijesztőnek tűntek. Azóta sikeresen átestem a beavatkozáson, jól vagyok. Szeretném megköszönni a családomnak és a szűk baráti körömnek a támogatást és a bátorítást, a csodálatos orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget”
– nyilatkozta a zenész, aki elnézést kért minden hazai és külföldi rajongójától, akik várták a nyári koncerteket.
A tünetmentesség nem a rák vége, ezzel a kezeléssel tovább támogatható a test
A szűrővizsgálat mentette meg
A pajzsmirigyrák leggyakoribb típusai rendkívül lassan növekednek, és ritkán képeznek áttéteket. Mivel Ákos esetében a korai szűrésnek köszönhetően időben felfedezték a problémát, a daganat sebészi eltávolításával a teljes gyógyulás esélye rendkívül magas. A kieső pajzsmirigy-hormonok a későbbiekben napi egyetlen tablettával könnyen és maradéktalanul pótolhatók.
Az énekes hangsúlyozta, hogy a nehéz időszak ellenére nem áll meg az élet: az őszre tervezett új albuma meg fog jelenni, december 12-én pedig egy hatalmas, megújult energiájú koncerttel várja a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában.
„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki velem tartott ezen a most már 38 éve tartó utazáson, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk ezt az utat. Vigyázzatok magatokra, járjatok szűrésekre, és találkozunk idén ősszel az új albummal, decemberben pedig az Arénában!” – zárta gondolatait.