Miley Cyrus az erőszak ellen falatnyi ruhában

2013. november 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miley Cyrusnak volt egy kis kitérője az ízlésesség irányába, de gyorsan meggondolta magát és visszatért a botrányhősnő szerephez.

Az Amszterdamban tartott MTV 2013-as Europe Music Awards gáláját megelőzően már kivették részüket Cara Delevingne brit modellel közösen a hollandok nyújtotta turista attrakciókból. A tegnapi díjátadón pedig folytatta a lázadó gyerekre jellemző viselkedést. A színpadon ugyanis elszívott egy füves cigit – legális ide vagy oda, ezzel a jelenettel sikerült megint mindenkit magára haragítania. És a vörös szőnyeges belépőjéről még nem is beszéltünk: vintázs, nyakba akasztós kis ruhát viselt, melyet a "Please Stop Violence" felirat kíséretében The Notorious B.I.G. és Tupac rapperek arcképe díszített, akik tragikus módon, egy-egy lövöldözés közben elhunytak fiatalon. A 21 éves popsztár üzenete ezzel a ruhával egyértelmű, az erőszak ellen kampányol így. A kérdés már csak az, hogy szerinted ez a ruha és a combközépig érő pepita Tom Ford csizma a megfelelő módja ennek?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom