Reese Witherspoon a vörös szőnyegek csodája, amivel újra és újra megajándékoznak bennünket

2021. április 26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei Oscar-gála, ahogyan azt ebben a díjátadó szezonban már megszokhattuk, csökkentett létszámú közönséggel és sok-sok virtuális bejelentkezéssel került megrendezésre a világjárványra való tekintettel. Reese Witherspoon azonban azon szerencsések között volt, akik élőben is részt vettek az estén, hiszen díjat adott át a Legjobb animációs rövidfilm kategóriában.

Ez már csak amiatt is külön megtiszteltetés volt számára, hiszen legjobb barátnőjének a produceri munkáját is díjazta anélkül, hogy ezt előre tudhatta volna, hiszen a rendkívül megható Ha bármi történik, szeretlek című Netflix-rövidfilmet Laura Dern jegyzi producerként.

Fotó: Getty Images

A két színésznő egyébként együtt is érkezett a gálára, lapozz Reese Witherspoon és Laura Dern közös fotójáért:

Witherspoon már vörös szőnyeges veteránnak számít, a díjátadó gálák egyik legkedveltebb vendége és a legjobban öltözöttek listájának folyamatos szereplője. Az idén sem lesz ez másként, hiszen ez a bíborvörös, plisszírozott, aszimmetrikus vállpántos Dior kreáció is maga a csoda és szenzációsan áll az erre az estére sikkes, egyenesre fésült hajú színésznőnek.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Neked hogy tetszik Reese Witherspoon megjelenése a 2021-es Oscar-gálán?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom