Selena Gomez csodás ruhája csupa nyár

2022. június 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ugyan Selena Gomez alaposan megválogatja, hogy milyen felkérésekre, eseményekre megy el, de az utóbbi időben szerencsére igencsak aktív.

Szerencsére, hiszen a sztárt látni, mindig öröm. Egyrészt Selena Gomez stílusa elbűvölő, másrészt elképesztően szimpatikus, hogy egy sor fontos ügyben vesz részt. Most is egy ilyen miatt állt a nyilvánosság elé. A When We All Vote eseményén tartott beszédet.

A szervezet célja, hogy a demokratikus választás fontosságával megismertesse a fiatalokat, mert ahogy például Magyarországon is, úgy Amerikában is a fiatalabb korosztály alacsony számban vesz részt a választásokon.

Selena Gomez elkötelezett demokráciapárti fiatal, aki mindenkit arra buzdít, hogy éljen a jogaival, és amikor lehet, menjen el szavazni. Most a beszédében elmondta, hogyha még mindig a szülőhelyén, Texasban élne, valószínűleg már négygyermekes anyuka lenne, talán így tervezte volna, talán nem, és bár nem gondolja, hogy bármi baj lenne azzal az életformával, amit hátrahagyott, de nagyon hálás az édesanyjának, hogy megadta neki a lehetőséget, hogy azzá váljon, aki lenni szeretett volna.

Ezt a három dolgot csinálja Selena Gomez amikor rossz napja van

Ezt a három dolgot csinálja Selena Gomez amikor rossz napja van

A beszédéhez Selena Gomez egy csodás nyárias hangulatú, virágmintás ruhát választott. Az élénk színű darab nagyon frissnek hatott rajta, kiegészítő gyanánt egy szép, igencsak tekintélyes méretű arany karika fülbevalót választott, amit csak az egyik fülében viselt. Tökéletes nyári szerelés, ami egy ilyen eseményen, de akár a vízparton is tökéletes lenne.

Selena Gomez gyönyörű virágmintás nyári ruhában tartott beszédet
Fotó: Gettyimages.com
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom