Botrány van: Kylie Jenne mégsem milliárdos? Hazudott a vagyonáról?

Botrány van: Kylie Jenne mégsem milliárdos? Hazudott a vagyonáról?
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2020. május 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évek óta Kylie Jennert tartják a világ legfiatalabb önerőből lett milliárdosának. Vagyonával a Kardashian-Jenner klán összes tagját lekörözte, most azonban a Forbes azt állítja, Kylie hazudott és nem is milliárdos.

Egy hosszú cikk jelent meg a magazinban arról, hogy a Jenner lány valótlan adatokkal verte át a világot, és felkerekítette vagyonát. A Forbes szerint Kylie aránytalanul felfelé kerekítette a bevételeket. Például: 2018-ban nem 300 millió dollárnyi sminkterméket adtak el, hanem valójában csak 125 millió dollárnyit. Így az összvagyona jóval 900 millió dollár alatt van, így még véletlenül sem lehet milliárdosnak nevezni. (Bárcsak én lennék ilyen lecsúszott - a szerk.)

Fotó: giphy

Azóta Kylie is reagált a hírekre, és egyenesen nevetségesnek tartja, hogy azzal foglalkoznak, mennyi pénze van, de állítja, hogy nem hazudott. Ügyvédei azt javasolták a Forbes-nak, hogy nézzék át újra az adatokat.
A Forbes is azonnal visszaüzent, és kijelentette, hogy munkatársai hónapokat töltöttek a nyomozással, így semmilyen csúsztatás nincs a cikkben. Javasolják Kylie ügyvédeinek, hogy olvassák újra a cikket.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)