Ez Emma Watson eddigi legelegánsabb összeállítása A szépség és a szörnyeteg premierekről

2017. március 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emma Watson nem vett részt az Oscar-gálán, igaz, már jó ideje nem láttuk az év legfontosabb vörös szőnyeges eseményén, de reménykedtünk benne, hogy most, hogy új filmmel is jelentkezik, talán mégiscsak megmutatja magát Hollywoodban.

Erre természetesen már csak amiatt sem kerülhetett sor, hiszen éppen a világot járja A szépség és a szörnyeteggel. Egyik vörös szőnyeges megjelenése szebb és különlegesebb a másiknál, és persze közben minden egyes szett nemcsak környezetbarát, hanem etikus módon is előállított.

Láttad? Emma Watson mellet villant a Vanity Fair magazinban


Ezúttal Los Angelesben mutatták be a filmet, és Emma Watson a filmes turné egyik legszuperebb szerelését tartogatta erre az alkalomra. A fiatal színésznő amúgy is szereti a nadrágos összeállításokat, főleg ha még valamilyen extra szoknyás megoldással is tudja párosítani, most ilyen stílustrükköt ugyan nem vetett be, de ez a pánt nélküli, fekete Oscar de la Renta egyszerűen zseniális.

Emma Watson A szépség és a szörnyeteg
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Ezúttal szexi hátvillantás volt:

Emma Watson A szépség és a szörnyeteg
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

És akkor Emma Watson még személyesebbé tette az arany rózsadísszel a derekán, amolyan stílusos főhajtásként Belle előtt. Isteni, ugye?

A fonott kontyába tűzdelt arany levélcsatok szintén Belle-re hajaztak:

Emma Watson A szépség és a szörnyeteg
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom