Kristen Stewart elővette a szuper nőies énjét a Charlie angyalai londoni premierjén

2019. november 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár rendkívül nagy érdeklődés övezte az új Charlie angyalait, a női akciófilm sajnos egyelőre nem hozta a várt bevételeket az amerikai mozikban, de ez persze még nem jelenti azt, hogy teljes bukás lenne, hiszen több európai országba még csak ezután érkezik, Londonban is csak most volt a vörös szőnyeges premier, ahol a film sztárjai mind felvonultak.

Kristen Stewart
Fotó: Rexfeatures

Természetesen ezúttal is minden szem Kristen Stewartra szegeződött, aki nem is okozott csalódást, egy nagyon elegáns, hosszú, fekete-fehér kockás Thom Browne ruhában érkezett a bemutatóra, ami kiemelte dekoltázsát és a csipőhangsúlyos szabásnak köszönhetően rendkívül nőiessé varázsolta optikailag a fiatal színésznő amúgy egészen androgün alakját.

Kristen Stewart London
Fotó: Rexfeatures

Kristen Stewart bevallotta, hogy hozzáment volna Robert Pattinsonhoz

Kristen Stewart bevallotta, hogy hozzáment volna Robert Pattinsonhoz

A többi kollégája is nyilván jelen volt a londoni bemutatón, Ella Balinska, Naomi Scott és Elisabeth Banks együtt vonultak a fehér szőnyegen sugározva magukból a női erőt. Most már mi is nagyon kíváncsiak vagyunk a filmre, a magyar mozik már játsszák.

Kristen Stewart Charlie angyalai
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tényleg megváltozhat egy férfi a kedvedért? Íme a válasz, amit mindenkinek tudnia kellene

Tényleg megváltozhat egy férfi a kedvedért? Íme a válasz, amit mindenkinek tudnia kellene

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)