Kristen Stewart és Stella Maxwell kéz a kézben andalogtak New York utcáin!

2017. szeptember 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Twilight sztárja és a gyönyörű Victoria`s Secret modell 2016 óta randiznak, de úgy látszik még mindig nem múlt el a rózsaszín felhő a fejük felől és ugyanolyan boldogan andalognak egymás kezét fogva, mint a kezdetekkor.

Kristen Stewart és Stella Maxwell kéz a kézben andalogtak New York utcáin!
Fotó: Profimedia

A pár még az outfitjét is összehangolta. Mindketten szakadt farmert és laza felsőt választottak. Stella szőke fürtjei továbbra is gyönyörűek, Kristen haja pedig szépen lassan kezd visszanőni, ez még a sildes sapka alatt is látszik. Kíváncsiak vagyunk az új frizurájára, hiszen az utóbbi pár hónapban hagyott némi kivetnivalót maga után az általa választott fazon.

Fotó: Northfoto
Fotó: Northfoto

A színésznő életvitele miatt eleinte nem túl sok jövőt jósoltak ennek a kapcsolatnak, hiszen Kirsten Robert Pattinsont is megcsalta, majd rengeteg futó kalandja volt, később pedig kijelentette, hogy újra férfiakkal akar randizni

Ezt olvastad már? Kristen Stewart levetkőz mindent a szabadság jegyében a Chanel új filmjében

"Sok ember érzi úgy, hogy ha egyszer megkóstolta a grillezett sajtot, akkor élete végéig azt akar enni. Én nem így vagyok ezzel. Én megkóstoltam, de minden mást is ki akarok próbálni!"-mondta Stewart, amikor arról kérdezték, melyik nemhez vonzódik.

Fotó: Northfoto

Bárhogy is gondolta akkor, most egyértelműen látni lehet, hogy nagyon jól megvannak együtt Stellával.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)