Rihanna magasról tesz a kritikáitokra! Köszöni szépen, remekül néz ki és jól is érzi magát így

2017. szeptember 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rihanna körül most nagyon izzik a levegő, a saját Fenty divatmárkája mellé most már szépségápolási termékeket is piacra dobott, ráadásul hatalmas mennyiségben és mindenféle bőrtípusnak, bőrszínnek, ízlésnek megfelelően. A popsztár Instagramon már a karácsonyi ünnepi kollekciójával kecsegtet, addig is, a kijelölt Sephora drogériákat járja, és legutóbb Párizsba látogatott el a sminktermékek bevezetésének alkalmából.

Az utóbbi időben mi magunk is elég kemények és kritikusak voltunk Rihanna szettjeit illetően, valóban mintha a már korábban is igencsak markáns stílusának inkább az ízléstelenebb oldalára billent volna át a megjelenéseit illetően. Sokan bántják azzal is, hogy felszedett néhány kilót is, ami nem igazán vált az előnyére, és ezzel magyarázzák az ízlésének a hirtelen romlását is.

Rihanna Fenty
Fotó: northfoto / Jerome Domine/ABACAPRESS.COM

Szerintünk ilyenről szó sincs, Rihanna fantasztikusan néz, és szerencsére pont az a fajta sztár, aki magasról tesz arra, hogy mit gondolnak róla mások. Ez a fekete, vállra lehúzott, új kollekciós Calvin Kelin mini ruha is remekül áll rajta, a fehér magas sarkúval pedig kifejezetten sikkes.

Rihanna Fenty
Fotó: northfoto / Jerome Domine/ABACAPRESS.COM

Neked mi a véleményed? Te is elutasítasz mindenféle negatív kritikát Rihannával kapcsolatban?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom